Szandai Sándor
Szandai Sándor (Szolnok, 1903. márc. 7. – Bp., 1978. okt. 1.): autodidakta szobrász, Munkácsy-díjas (1974). Eleinte irodalommal foglalkozott, novellái jelentek meg a Nyugatban, Az Újságban, a Magyar Hírlapban. Irodalmi Kurír címmel folyóiratot is szerk. (1931–32) Szolnokon. 1933-ban kezdett szobrászkodni, 1934-től állított ki. Korábban realista felfogású portrékat (Színésznő, Kassák fej), figurális kompozíciókat (Labdázó gyerekek), domborműveket (Kerepesi úti lakótelep) készített. Jellegzetesek expresszív felfogású groteszk figurái (Várandós, Sulykoló nő). A realisztikus formanyelvből jutott el az elvont formák világába. 1959-től jelentkezett nonfiguratív alkotásokkal. Anyagban és technikában változatos munkássága teljesen egyéni, semmiféle kortárs művészeti irányzathoz nem kapcsolódott. A ceglédi, szolnoki és miskolci önálló kiállítása után 1974-ben az Ernst Múz.-ban rendezett gyűjteményes kiállítást. Külföldi szereplései közül a párizsi Municipal d'Art Modernben rendezett kiállítása, s a cannes-i, párizsi, prágai és a pozsonyi csoportos kiállításon való szereplései a legjelentősebbek. – Irod. Ikvai Nándor: Sz. S. ceglédi kiállítása (Művészet, 1968. 7. sz.); Horváth Béla: Két művész az Ernst Múzeumban (Művészet, 1974. 3. sz.); Sz. S.: Röpdöső fenyőfaforgács. Pályám emlékezete (Új Írás, 1977. I. sz.).
