Tarján Ferenc

Full text search

Tarján Ferenc (Bp., 1885. nov. 4.Bp., 1956. nov. 28.): tanár, feltaláló, a fizikai tudományok kandidátusa (1957). Matematika-fizika szakos tanári oklevelét a bp.-i tudományegy.-en nyerte. Mintegy negyven évig különböző fővárosi gimn.-okban tanított; 1946-tól igazgató. 1948-ban vonult nyugalomba. 1924. máj. 29-én ő tartotta a Zeneak.-n az első nyilvános rádióbemutató előadást. Ettől kezdve érdeklődése mindinkább a fizika technikai alkalmazásai felé fordult. Jelentős szabadalmazott találmánya a lemezjátszók „pick up”-nek nevezett elektromos hangszedője. Sikerrel foglalkozott a színesfilm és a térhatású film kérdéseivel is. „Colorophon”-nak elnevezett színesfilmjét 1929-ben Berlinben, térhatású filmjét 1935-ben Bp.-en mutatta be. 1953-ban szabadalmaztatta sztereo-tükörnézőkéjét, térhatású távolbalátáshoz való adó-vevő készülékét és a hangokat optikai úton visszaadó fénygramofonját. Felkészült, sokoldalú feltaláló volt, s csak a hazai technikai élet viszonylag szerényebb feltételei miatt nem ért el jelentős sikereket. A természettudományok és a technikairodalmi népszerűsítésével is foglalkozott. – F. m. Hogyan születik a találmány? (Bp., 1935); Atomrakétán a Marsba (Bp., 1936); Feltalálók műhelytitkai (Bp., (1942); Új találmányok és felfedezések lexikona (Bp., 1947). – Irod. Gyulai Zoltán: T. F. (Fiz. Szle. 1957. 1. sz.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť