által
által – ‘révén, folytán’; régebben ‘keresztül, át’: általút, általvető.
Az ugor korból való ragos alakulat; ált- tövében az az mutató névmás kapott ablativusi l ragot és hollétet jelző t ragot: vogul últtá, osztják ulti (‘keresztül’). Ennek a tőnek az egyik szabályos fejleménye az át, a másik az ~, amely még egyszer megkapta a l ragot (talán először egy l nélküli tőhöz illesztve: átal, s ez a forma hatott vissza az átra). Élő nyelvünkben a ~ konkrét helyviszonyra utaló jelentése háttérbe szorult, főleg eszköz- és módhatározó szerepű. Származékai az általján, általán (‘keresztül-kasul, széltében’) alakon, annak jelentését bővítve jöttek létre. Lásd még át, átalag, átalány, átall, átlag, átló, egyáltalában.
