bél
bél – ‘belső’: Bakonybél (‘a B. belseje’); ‘az emésztőrendszernek a hasüregben lévő hosszú, tekervényes csőszerű szakasza’; ‘gyümölcs húsa’; ‘gyertya, lámpa kanóca’: lámpabél. Származékai: bélel, belez.
Ősi, finnugor eredetű szavunk; a rokonnyelvi megfelelők gyakran maguk is ragos alakok: zürjén pelsin (‘-ben’), votják poli (‘bele’). A feltehető finnugor tő pel-; a szókezdő mássalhangzó zöngésedése a l hatásának tulajdonítható, mint a bal, bőr esetében. A belviszonnyal kapcsolatos határozói ragok, -ben, -be, -ből a ~ ragos formáiból vonódtak össze, és lettek az eredeti névutóból raggá. Ennek a fejlődésnek a tanúi a Halotti Beszédben a vilagbele (‘világba’, tkp. ‘a világ belsejébe’), és az Ómagyar Mária-siralomban a buabeleül (‘bújából’, tkp. ‘búja belsejéből’) forma. Lásd még be1, bele, béles, bélés, belső, belül, benn.
