est
est – ‘a nappal és éjszaka közti napszak’. – este: ‘est’; ‘‹időhatározóként› napnyugta után, sötétedéskor’. Származékaik: esti, esteli, estéli, esteledik.
A szócsalád alapja, a ma régiesnek vagy költőinek érzett ~ az esik ige tövének -t devervális főnévképzővel bővült alakja: ‘esés, leesés’. Az este mint időhatározó egy korábbi estvel alakból jött létre (mint a reggel vagy a tavasszal). Előbb a szóvégi l kopott le, s az estve alak sokáig élt, egyes nyelvjárásokban ma is él, majd a v esett ki, mint pl. a körte korábbi körtvély alakjából. A szó főnévi jelentése ezzel párhuzamosan, a napeste (‘a nap leesése, lenyugvása’) összetételből önállósult mint birtokos személyjeles alak. Lásd még estély.
