jelen
jelen – ‘a közléssel egyidejű’: jelen idő, a jelen állapot; ‘‹főnévként› a mostani idő’: a jelennek él; ‘‹határozószóként› ott, a szóban forgó helyen’: én is jelen voltam a balesetnél. Származékai: jelenség, jelenleg, jelenlegi, jelenés, jelenet, (meg)jelenik, (meg)jelenít.
A jel szó megszilárdult -n határozóragos alakulata, s elsőként határozószó volt: jelen van, azaz ‘a jelek által láthatóan ott van’, s melléknévi funkciója másodlagos. Főnévi szerepe a jelen kor ⇨ jelenkor összetételből való kiválásával alakult ki. A (meg)jelen(ik) ige a határozószói ~ igeként ragozott alakja, ami nyelvünkben egyedülálló jelenség. Lásd még jelent, jeles, jelleg, jellem.
