ősmagyar kor
ősmagyar kor – az az időszak, amely az ugor testvérnépektől való különválás és az új hazában való megtelepedés között telt el. Ennek első másfél évezredét (kb. Kr.e. 1000–Kr.u. 500) az uráli őshaza környékén töltötte az önálló magyarság, s megismerkedett a nomadizáló életmóddal. Ezalatt alakult át jelentősen a mássalhangzó-rendszer. A finnugor zöngétlen zárhangok jórészt réshangokká fejlődtek: p⇨f, mély magánhangzók előtt k⇨h, tővégen t⇨z, ahogy a finn pota, kala, cseremisz kit magyar faz(ék), hal, kéz megfelelői jelzik; megjelentek továbbá a zöngés zárhangok az mp, nt, nk kombinációkból: vugul kump, finn lintu, hanka ⇨ magyar hab, lúd, ág. A kor második szakasza a vándorlás kora, dél és utóbb nyugat felé, sűrű érintkezés a törökös népekkel, a törzsszövetség kialakulása, és végül a honfoglalás, letelepedés és államalakítás. Ebből az időből származik ótörök eredetű szókészletünk, s a vége feléről a szláv eredetű szavak legősibb rétege.
