leg-
leg- ‘‹a felsőfoknak a szó elé illesztett jeleként› mindennél magasabb fokon’. – legesleg-: ‘‹a túlzó fok jele›’.
A ~ lehet finnugor eredetű, bár erre csak a cseremisz len (‘nagyon’) kínál példát (n hangja az a hátul képzett változat, amely ing szavunkban hallatszik, s ez fejlődhetett g hanggá). Más magyarázat szerint a ~ a le határozószóból alakult a lativusi rag ritkább -g változatával; a térbeli irány és a mérték kapcsolata a felette, túl használatában is megmutatkozik: felette nagy, túl (értsd: ‘mértéken túl’) szép. A ~ első előfordulásaiban még csak nyomósító elem volt alapfokú határozószók mellett: legott, legelőször, legmélyén; a középfokhoz való kapcsolódása s ezzel jellé alakulása másodlagos fejlemény. A túlzó fokban (legesleg) az -s olyan képző, mint a körös-körül, teli(de)s-tele szópárokban.
