maga
maga – ‘‹visszaható névmás›’: magára gondol, képezik magukat; ‘saját személye ‹nyomatékként›’ maga jár a lány után; ‘egyedül’: Magam vagyok. / Nagyon (Tóth Árpád); ‘személyes névmás egyes második személye magázó viszonyban’: Én is magával megyek.
A magyar nyelv külön életében alakult ki, feltehetőleg a mag főnévből, annak korábbi, inkább a rokon nyelvekben található ‘test’ jelentése alapján, -a birtokos személyjellel. A ‘teste’ ⇨ ‘ő maga’ jelentésváltozás eléggé kézenfekvő. Kevésbé valószínű, hogy a ~ abból a névmási elemből ered, amely a ma, más, majd, most határozószóknak a töve, kibővülve az engem, téged névmások g nyomósító elemével. Magázó személyes névmássá egy maga kegyelmed formából önállósult. Lásd még magán, magánhangzó, magány.
