magyar
magyar – ‘tömegében Magyarországon élő, finnugor nyelvű nép; e nép nyelve, e nép tagja’; ‘‹melléknévként› e népre vonatkozó’. Származékai: magyarán, magyaráz, magyarázat, magyarázkodik, magyari, magyarít, magyaros, magyarosít, magyarosodik, magyarság, magyartalan, magyartalanság, magyarul.
A ~ elhomályosult összetétel. Utótagja az a finnugor eredetű eri (‘valakinek a fia’) szó, amely pl. férj (eredetibb fi-eri) szavunkban is megvan. Első eleme a manjsi, az ugor ősnép egy nagyobb csoportjának, nemzetségének (e nemzetség mítikus ősének) neve. Ez maradt fenn a vogul rokonnép saját manysi megnevezésében is, a magyarban pedig ⇨ madzs ⇨ magy irányban fejlődött, ahogy a vogul anysar a mi agyar szavunk megfelelője. Az eri utótaggal magyeri szó állt elő, amelynek nyomai írásos régiségeinkben a 15. századig megmaradtak. Az idők során hangrendi kiegyenlítődéssel két változat állt elő: a megyer (mely törzsnév is lett, s így sok mai helynevünkben szerepel), és a ~, amely az egész törzsszövetség s utóbb az államalkotó nép neve maradt. A magyaráz ige magyará- töve -i lativusi ragot rejt, tehát ‘magyarra (azaz érthető nyelvre) tesz át.’
