szén
szén – ‘‹régebben› parázs’: Ha ki akar látni olthatatlan szenet, / Nezsze az én véghetetlen szerelmemet (Balassi); ‘faszén’; ‘kőszén’; ‘az élet szempontjából a legfontosabb kémiai elem, a gyémánt és grafit anyaga’. Származékai: szenes, szenesedik, szenel, szenelő.
Feltehetőleg ősi örökség a finnugor korból: vogul seni, cseremisz sen, finn sieni (‘taplógomba’). A magyar szó jelentésköre nyelvünk külön életében alakult ki annak alapján, hogy a tűzcsiholáskor keletkezett szikrától a taplón kis parázsló folt keletkezik, s ennek fújásával lehet tűzgyújtáshoz való parazsat éleszteni; ez a módszer néhány nemzedékkel ezelőttig használatos volt. Az elparázslott famaradék kapta a ‘faszén’ értelmet, amely anyagot sokáig kizárólagosan használtak fémolvasztáshoz; utóbb a jelentés átment a hasonló célra (is) használt kőszénre.
