ük
ük – ‘távoli ős’; ‘‹rokonságnevek előtagjaként› nagyszülők nagyszülője, illetve unoka unokája’: ükanya, ükapa, ükunoka.
Ősi örökség az ugor korból: vogul jüke (‘asszony’). A magyar szó ősibb formája ik, amelyből labializáció formált ~öt. Korai jelentése ‘nagyanya’ volt, utóbb ‘női ős’, és csak a 19. századtól terjedt ki mindkét nemre, illetve rögzült a déd-nél eggyel távolabbi nemzedékre.
