Beliczay Gyula (beliczi),

Full text search

Beliczay Gyula (beliczi),
zeneakadémiai tanár, B. Jónás hőgyészi ág. ev. lelkész unokája, szül. 1835. aug. 10. Rév-Komáromban, hol atyja B. Beniámin jómódú épületfa-kereskedő volt; középiskoláit a pozsonyi ág. ev. lyceumban járta s egyúttal korán feltűnő zenei tehetségét is fejleszté; innét 1850. okt. elején Bécsbe ment és az ottani műegyetemre iratta be magát, a mérnöki pályára készülvén. Bécsben alkalma nyilt magát a zeneművészet összes ágaiban kiképezni; később Krenn Ferencz tanárnál a zeneszerzés egész elméletét végzé s 1856. máj. 26. zenekarnagyi állás elfoglalására képesítő bizonyítványt nyert. Ekkor már több zeneszerzeményt irt. Bevégezvén műegyetemi tanulmányait 1871 tavaszáig Bécsben tartózkodott; május havában Pestre költözvén, a m. kir. államvasútak gépészeti szakosztályának főmérnöki állását foglalta el. A miniszterium által kikűldve Németországot, Belgiumot, Hollandiát és Francziaországot utazta be, s az ottani vasutak gépgyárait tanulmányozta és erről a kormánynak terjedelmes jelentést tett. 1888. november nyugdíjaztatott. 1888–89. iskolai évben meghivást nyert a budapesti magyar zenészeti akadémiához, hol jelenleg is mint tanár működik.
Számos zeneelméleti s kritikai czikket irt a bécsi Wandererbe (1865. 227. 240. sz.), a Zellner-féle Blätter für Theater, Musik und bild. Kunst cz. lapba (1866–71), a Zenészeti Lapokba (1862–70.), a Neue Zeitschrift für Musikba (Lipcse, 1887.) és a Neues Politisches Volksblattba (1888.) Jelenleg egy nagyterjedelmű elméleti munkán dolgozik, mely a zeneszerzést egész terjedelmében fogja tárgyalni, ennek bevezető kötetét a zene elemeiről sajtó alá rendezi. Zeneszerzeményei zongorára s templomi zenére külföldön is ismertek és meghaladják a félszáz darabot.
Arczképe kőnyomatban Pataki J. budapesti műintézetéből 1873-ban jelent meg a Nefelejts mellett.
Nefelejts 1873. 48. sz.
Apolló 1875. 11. sz.
Magyarország és a Nagyvilág 1879. arczk.
Reissmann, Handlexikon der Tonkunst 1882.
Mendel, Musik. Convers.-Lexikon. 1883.
Riemann, Musiklexikon 1884.
Ország Világ 1885. arczk.
Budapester Tagblatt 1885. 18. Okt.
Fővárosi Lapok 1885.
Ábrányi Kornél, id., Általános-Zenetörténet. Bpest, 1886.
Schmidl Carlo, Dizionrio Universale dei Musicisti. Milano, 1888.
Janetschek Aloiz, Julius von Beliczay. Karlsbad, 1889. (hol zenedarabjai is felsorolvák.)

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť