Földy (Neupauer) János,

Full text search

Földy (Neupauer) János,
jogi doktor, kir. tanácsos és jogakadémiai tanár; szül. 1811. márczius 3. Szepes-Váralján; gymnasiumi tanulmányait Lőcsén, a jogot Kassán végezte, mint szegénysorsú ifjú, egészen a saját erejére utalva, mert atyját az 1831. kolera ragadta el. 1834-ben ügyvéddé esküdött fel Pozsonyban; azután öt évig Pesten dolgozott ügyvédek mellett, míg 1839-ben a nagyváradi akadémiához jogtanárrá neveztetett ki. Mint Biharmegye táblabirája élénk részt vett az akkori szabadelvű párt politikai mozgalmaiban. Az ifjúságot hazafias érzületre, folytonos művelődésre és önképzésre serkentette s ugyancsak ő vetette meg alapját a most is meglevő akadémiai betegsegélyző alaptőkének; ő volt a legelsők egyike, a ki előadásánál a latin nyelvet magyarral cserélte föl. Midőn Fogarassy Mihály cz. püspök és aligazgató Nagyváradról eltávozott, ő neveztetett ki helyettes aligazgatóvá. 1848-ban német hangzású nevét Földyre változtatta. A szabadságharcz alatt a Nagyváradon alakított vésztörvényszék birája volt, ezért a világosi fegyverletétel után állásától elmozdíttatott, majd fogságba került és 1849. nov. 8. a pesti ujépületben kötél általi halálra itéltetett; Haynau többek között az ő büntetését is kegyelem útján 15 évi vasban töltendő várfogságra változtatta át. Hetedfélévet töltött Olmüczben és Josefstadtban, 1856-ban kegyelmet nyert és kiszabadult. Az ügyvédségtől is el levén tiltva, mint névtelen társ ügyvédkedett több évig Kassán, Sátoralja-Ujhelyben és Eperjesen, részben egykori tanítványai neve alatt és szövetségében, mígnem a Bach-korszak megszüntével előbb Sárosmegye törvényszéki birája, majd Pestmegye árvaszéki elnöke. 1868-ban Biharmegye törvényszéki birája lett. A népoktatás ujjászervezésének alkalmával b. Eötvös József közoktatási miniszter kir. tanácsosi ranggal 1869-ben Biharmegye tanfelügyelőjévé nevezte ki, mely állásában 1875-ig működött és a nagyváradi birói államvizsgálati bizottságnak is elnöke volt. 1875-ben nyugalomba vonult és meghalt 1886. nov. 25. Budapesten 75 éves korában.
Több czikket irt a lapokba, nagyobbrészt névtelenűl, igy a Jogtudományi Közlönybe (1869. Bot és bilincs.)
Néptanítók Lapja 1869. 433. l.
1886: Fővárosi Lapok 327. Egyetértés 327. sz. Vasárnapi Ujság 48. sz.
Bozóky Alajos, Nagyváradi kir. Akadémia százados multja. Bpest, 1889. 87. l. és gyászjelentés.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť