Gábor,
Gábor,
XV. századbeli magyar költő,
kiről azon korbeli munka: Fr. Arnoldi de Bawaria, liber singularis de arte poetica eiusque laudibus et usu delectaminaque (Colonie 1492.), a Prologusban így emlékezik: Poesis est signum vitae, et hinc est, quod gens, quae sua caret poesi, ipse quoque careat quasi vita nationali, et hinc est denique, quod celebriores quaequae gentes suos habuerint et habeant poetas in signum vitae nationalis. Nemo est, qui ignoraverit poetarum graecorum latinorumque elegantiam quam imitari student omnes gentes nostrae aetatis cultiores, quin et ipsi quoqoe Pannones, inter quos memorari meretur Gabriel ille Ungarus, qui elegantissimas quasque cantilenas versusque nativa sua lingua in delectamen concivium suorum adeo feliciter concinnavit, ut iis ipse quasque serenissimus D. D. Matthias Pannonum Rex eruditissimus semet saepius inter ocia recreasse feratur. Idem, ut mihi ex ea regione per confratres meos relatum est, nititur nunc invictissimi dicti Domini Regis sui virtutes, bellaque suo, et latio sermone decantando, memoriam tanti Regis nunquam emorituram futuris transcribere seculis. Ezen ritka könyvnek azon példánya, melyből Kemény József gróf e sorokat kiirta, a nagyenyedi könyvtáré volt és még előbb Pápai Páriz Ferenczé, ki Gábor neve után ezen jegyzést tette: Bonfinius szerint szerette Mátyás király magát cantáltatni.
Kemény József gróf, Irodalmi Berek. Pest, 1861. 17. l.
Toldy, M. Költészet Története 93. l.
