Krüzselyi Bálint

Full text search

Krüzselyi Bálint (viski),
ügyvéd, jogakadémiai tanár, K. Simon és Igyártó Eszer birtokos szülők fia, szül. 1844. márcz. 6. Visken (Máramarosm.); a gymnaisumot Máramaros-Szigeten, a jogot ugyanott és Sárospatakon végezte. Az államvizsgának Kassán letevése után 1868-ban a szülővárosába ment jegyzőnek. 1869–70-ben nevelő volt Pesten Várady Gábor házánál s letette az ügyvédi vizsgát. 1871-ben Eötvös József báró vallás- és közoktatási miniszter külföldi tanulmányútra küldte; ápr. 10-től beutazta Svájczot, Felső-Olaszországot, Német- és Bajorország egy részét. A zürichi polytechnikumnak félévig hallgatója volt. Innét hívták meg 1872-ben M.-Szigetre jogtanárnak, hol ügyvédséget is folytatott. 1876-ban Felső-Visken negyed évig aljárásbiró volt; azután ismét a tanári pályára ment vissza. 1887-ben megválasztották a sárospataki jogakadémiára tanárnak és 12 évi itt működése után 1890. őszén egészségi állapotának javítása végett visszaköltözött M.-Szigetre, hol a társadalmi téren is jelentékenyen működik; 1896-ban képviselőjelölt is volt, de kisebbségben maradt.
Költeményeket, rajzokat, tárczaczikkeket és értekezéseket írt Viski Bálint név alatt 1866-tól a Máramarosba (külföldi útjáról írt levelei is itt jelentek meg), a Regény-Világba…
(1898. költem.); a máramaros-szigeti ev. ref. gymnasium Értesítőjébe (1875. Horkai Antal emlékezete.)
Munkái:
1. A polgári jogok és kötelességek. (Alkotmánytan.) Sárospatak, 1881.
2. Mire visz a pálinka? U. ott, 1883.
3. A savókura. (Máramarosi néprajz.) S.-A.-Ujhely, 1888. (A zemplén megyei orvos-gyógyszerészegyesület ismeretterjesztő estélyein tartott népszerű előadások gyűjteénye II.)
4. Földi mennyország. Bpest, 1896. (Koszorú, a m. prot. irod. társaság népies kiadványai XIX.)
Népszinművét: A ki másnak vermet ás 1899-ben adták elő Huszton (Máramarosm.)
Szerkesztette a Gazdasági Figyelmezőt 1872- és 1874-ben és szerkeszti a Máramaros cz. politikai lapot 1897. január óta (mely lapnak 1874-től 1877-ig szerkesztője volt.)
Álnevei és jegyei: Kaszás Balázs, Sós perecz, Karcos Miska, Viski, Valentinus Christianus, Boronás Bálint, V. B., V. K. B., Δ., ***, X sat. (1866–1884-ig).
Várady Gábor, Hulló levelek III. 288. l.
Hazánk 1899. 232. sz. és önéletrajzi adatok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť