Maislis Mór,

Full text search

Maislis Mór,
jogi doktor, ügyvéd, előbbinek nagybátyja, szül. 1840. szept. 7. Szigetvárt, hol atyja zsidó lelkész volt; a gymnasiumot Pécsett, jogi tanulmányait a pesti és bécsi egyetemen végezte. Több évig külföldön tartózkodott és Ludasi (Gans) Mór, majd podhrágyi Popper Lipót báró házánál mint nevelő működött; közben pedig a bécsi hirlapokba írt. Külföldről 1870-ben hazatérve, az ügyvédi vizsgát letette és Pesten ügyvédi irodát nyitott és azóta itt működik. Mind védő részt vett az 1874-ben letárgyalt ujpesti zendülési perben. A 90-es években megindult ügyvédi reformmozgalmakban élénk részt vett és az ő initiativája folytán történt, hogy Kossuth Lajos 1892. szept. 14. a főváros díszpolgárává, szept. 29. pedig a budapesti ügyvédi kamara dísztagjává megválasztatott. Mint az ügyvédi kamara által kiküldött 21-es bizottság három tagból álló albizottságának előadója harmincz pontból álló javaslatot dolgozott ki. A székes főváros ügyeiben is mint iskolaszéki és kerületi választmányi tag részt vesz.
A Horn Ede által szerkesztett Ungarischer Lloydban az ipartörvényről, az Ellenőrben pedig a végrehajtási törvényről czikkezett. 1883-ban a tisza-eszlári pör alkalmából az Egyenlőségbe 20 czikket írt. Czikkei a Jogtudományi Közlönyben (1885. Tréfa és komolyság a jogtudományban, Ihering Rudolf munkájának ism.); a Pest. Lloydban (1875. 7. sz. czikkek a garamvölgyi állami erdők ügyében, 1889. 195. sz., a kereskedelmi alkalmazottak remuneratiója jogi természetéről, 1896. 214. sz.).
Munkái:
1. Polgári perrendtartási repertorium függelékkel. Budapest, 1874. (2. kiadás 1877., 3. k. 1887. U. ott).
2. Igazságügyi útmutató vagyis a magyar törvények és miniszteriumi rendeletek betűrendes tárgymutatója. U. ott, 1878., 1881. Két kötet. (I. Az 1848–1877. évi törvények és rendeletekhez, II. Az 1878., 1879. évi törvények és rendeletekhez)
Szerkesztette és kiadta a Budapesti Ellenőr cz. népszerű jogi és közigazgatósági hetilapot 1891. jan. 3-tól 1894. áprilisig.
Petrik Könyvészete.
M. Könyvészet 1887.
Kiszlingstein Könyvészete.
Ország-Világ 1900. 13. sz. arczk. és önéletrajzi adatok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť