Majba János Vilmos,

Full text search

Majba János Vilmos,
ág. ev. lelkész, M. János vagyonos iparos és nemesmagasi Szuh Katalin fia, szül. 1865. okt. 20. Modorban (Pozsonym.); középiskoláit a pozsonyi ág. ev. lyceumban 1883-ban végezte; 1883–86-ig ugyanott a theol. akadémián tanult. 1886 őszszel a göttingai egyetemre ment, hol két félévet töltött. 1887-ben pappá avattatott fel és mint káplán Modorban két évig lelkészkedett; azonkívül az ottani polgári iskolánál mint a latin nyelv tanára működött. 1890-ben Budapestre jött, hol azóta mint középiskolai s felsőbb leányiskolai vallástanár és a m. kir. országos gyűjtőfogház ág. ev. lelkésze működik; egyszersmind a Budapest városi esperesség jegyzője. 1899-ben benyujtott a Luther-társasághoz egy indítványt evan. tankönyvvállalat létesítése ügyében, melynek czélja volna az iskolákat kitünő tankönyvekkel ellátni s ennek tiszta jövedelméből az egyházi irodalmat fejleszteni, valamint szegénysorsú jeles papfiakat és leányokat tanulási idejük alatt segélyezni; az indítvány az azon évi szeptemberben tartott szarvasi és okt. bpesti Luther-társasági közgyűlések által elfogadtatott és annak kivitelével M. bizatott meg. Elveinek szélesebb körben való ismertetése czéljából kibocsátotta 1900-ban: Nyilt levél Magyarország összes evang. lelkészeihez (nyom. Orosházán) és 1901-ben II. Nyilt levél Magyarország összes evang. lelkészeihez egy evang. tankönyvvállalat ügyében (nyom. u. ott). 1900. jan. 25. egy indítványnyal lépett fel (az Evang. Egyház és Iskola 4. sz.), mely a prédikáczóinak egy új fajtáját volna hivatva ápolni; egy szintírási hely alapján ugyanis megismertetni akarja a nagy közönséggel a reformátorok, az evang. vértanúk, a kül- és belmissió terén működött férfiak életrajzait.
Czikkei a budapesti ág. hitv. evang. hitoktatói testület Értesítőjében (1893. A reformatio története Budapest fő- és székvárosában a XVI. században, 1900. Társadalmi bajaink és azok orvoslása); az Evang. Egyház és Iskolában (Orosháza, 1899. Egyházi életünk hanyatlásának fő okai); s az Evang. Családi Lapban (1900. október 31.).
Munkái:
1. Útmutató a kerersztyén igazságra. Evang. keresztyének számára. Bpest, 1892.
2. Dr. Luther Márton kis kátéja. U. ott, 1900.
M. Könyvészet 1892. és önéletrajzi adatok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť