Major Béla,
Major Béla,
kir. táblai fogalmazó, szül. 1842. márcz. 10; középiskoláit és az egyetemet végezve, Pesten maradt mint gyakornok a kir. táblánál, majd fogalmazó lett; de e mellett igen sokat írt és fordított a fővárosi hirlapok számára s a Családi Körnek segédszerkesztője is volt. Ennyi szellemi munka megtörte gyenge szervezetét és 1872. ápr. 7. meghalt Pesten.
Beszélyei, czikkei a Családi Körben (1861-től beszélyek, 1863. Emich Gusztáv, Remellay Gusztáv, 1865. Álmos Munkács alatt, és utolsó hátrahagyott beszélye 1872. 26. sz. Szerencse szekere); a Széchenyi Emlékkönyvben (1861. Fény és árny, tört. beszély); a Hölgyfutárban (1863–64. beszélyek); a M. Ember Könyvtárában (IV. 1863. A gyapot történetéből); a Koszorúban (1864–65. beszélyek); a Vasárnapi Ifjuságban (1864–65. Egy nóta meséje); a Felvidékben (1865. genrekép); a Pesti Hölgydivatbanlapban (1865. beszély); a Fővárosi Lapokban (1865–66. beszélyek); a Nefelejtsben (1866. beszély); a Képes Világban (1869. beszély); a Figyelőben (1871. beszély).
Munkái:
1. A magány óráira. Beszélygyűjtemény. Pest, 1865.
2. A pokol torka. Regény. Dumas Sándor után ford. U. ott, 1869. Két kötet.
3. Szerelmi perpatvarok. Bibra lovag regénye. Ford. U. ott, 1872. Három kötet. (A Családi Kör Könyvtára 4.)
Családi Kör 1879. 15. sz.
Petrik Könyvészete.
