Moussong Géza,

Full text search

Moussong Géza,
székesfővárosi elemi iskolai igazgató-tanító, M. Gáspár igazgató-tanító és Langenberger Katalin fia, szül. 1864. ápr. 2. Pomázon (Pestm.); reáliskolai tanulmányait Budapesten végezte, hol az I. kerületi paedagogiumba lépett és 1885-ben tanítói oklevelet nyert. 1886-ban a tornatanári tanfolyamot is elvégezvén; ebből is oklevelet szerzett. 1885-ben a Boér-féle tanintézetben nyert alkalmazást, míg 1886-ban a főváros megválasztotta rendes tanítónak; 1890-ben kineveztetett az ipariskolához, 1892-ben pedig az V. kerületi nyilvános joggal bíró magán polgári iskolához, 1893. szept. 1-től a Röser-féle nyilvános gymnasium, polgári- és kereskedelmi iskolához mint ének- és tornatanár. A budapesti városi tanács 1901. szept. a 18 osztálylyal bíró aréna-úti új elemi fiú-iskola igazgatásával bízta meg; 1886-ban megalakította a X. ker. iskolai és népkönyvtárt, 1892-ben pedig a magyar tanítók turista-egyesületét, melynek jelenleg is ügyvivő alelnöke. 1890 óta a népnevelők budapesti egyesületének könyvtárnoka. Kartársai azonkívül csaknem az összes fővárosi tanügyi egyesületekbe beválasztották mint igazgatósági választmányi tagot.
Tanügyi czikkei a Néptanítók Lapjában (1892. Tanítói-turista-osztály), a Népnevelők Lapja, Nevelés, Tornaügy és Magyar Iparoktatás cz. lapokban; turista czikkei a Turista Közlöny és Turisták Lapjában, név nélkül a Budapesti Hirlap, Pesti Hirlap, Egyetértés és egyéb lapokban.
Munkái:
A Budapest X. ker. nép és iskolai könyvtár tartalomjegyzéke és alapszabályai. Bpest, 1887.
A Budapest X. ker. nép és iskolai könyvtár évi jelentése az 1887–88. évről. Bpest, 1888.
Kirándulás a zsivány-barlanghoz. Bpest, 1890. (Különny. a Turisták Lapjából).
Csobánka. Bpest, 1891. (Különny. a Turisták Lapjából).
Turistaság és tanügy. Bpest, 1893.
Tizenhat nap Itáliában. Bpest, 1900. 22 képpel.
Az iskolai kirándulások a fővárosi iskoláknál. Bpest, 1901.
A budapesti tanítók segélyzőegyesületének Évkönyve. Bpest, 1902.
A magyar tanítók turista-egyesületének tíz éves története. Bpest, 1902. Nyolcz fénynyomattal. (Hittig Lajos és Vágó Aladárral együtt).
Szerkesztette a tanítói turista osztály Közlemények cz. havi értesítőjét 1894-ben; társszerkesztő volt 1894-ig a Turisták Lapjánál és 1894 óta szerkeszti a Turista Közlönyt, a m. tanítók turista egyesületének képes folyóiratát.
Álneve Vihar Győző.
Vaday József, Magyar tanférfiak és tanítónők ezredéves Albuma. B.-Csaba, 1896. fénynyom. arczk. és önéletrajzi adatok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť