Ozolyi Flórián,

Full text search

Ozolyi Flórián,
szent Ferencz-rendi szerzetes, szül. 1683-ban Szombathelyt; 1704-ben lépett a rendbe; bölcseleti tanulmányait Győrben, a theologiát Pozsonyban végezte. 1711-ben miséspappá szenteltetett és theologiai tanár lett, 1720-ban nagyszombati házfőnök és hitszónok volt, majd a veszprémi, utóbb a nagyszombati növendékpapok igazgatója. VI. Károly király rendeletéből hat másik társával mint hittérítő az Őrségbe (Vasm.) küldetett; végre definitor és pozsonyi házfőnök lett. Meghalt 1755. okt. 25. Budán.
Munkái:
1. Lelki iskola és a jó halálnak mestersége, melyben minden keresztény tanitatik gonosztol eltávozni és jót cselekedni, melly a Seraphicus Szent Ferencz kisded szerzetbéli Boldog Aszszony Provinciájában levő egy szerzetes által deák nyelvből magyarra fordíttatott és a superiorok engedelméből, a kegyes patronusok költségével a keresztény lelkek oktatására és vigasztalására külső betükre kibocsáttatott. Pozsony, 1722.
2. A halandó testben szenvedő halhatatlan Istennek Szentséges historiája, mely a Jézus zászlója alatt vitézkedő sz. társaságbeli tiszt, P. Guilielmus Stonihurstus által deák nyelven kiadattatott, most pedig több keresztény hiveknek lelki üdvösségekre Szent Ferencz szerzetbéli magyar országi Boldog Aszszony provincziájabeli F. P. provinciális rendeléséből magyar nyelvre fordéttatván a mélt. báró Iklandi Szluha Ferencz ... istenes költségével ki nyomtattatott. U. ott, 1727. (Több kiadást ért, az utolsó jav. kiad. Eger, 1776.)
3. Jó reménység hajócskája. Buda, 1743. (Imádságos könyv). Mind ezen munkákat névtelenül adta ki; Danielik és többen a munkák szerzőségét tévesen Ozolyi máskép Frangepan Flórának, Klára-rendű apáczának tulajdonítják.
Horányi, Memoria II. 719. l.
Katona, Historia Critica XXXVIII. 879. l.
Danielik, M. Irók II. 243. l.
Magyarország és a Nagyvilág 1876. 22. l.
Farkas, Seraphinus, Scriptores. Posoniii, 1879. 46. l.
Petrik Bibliogr.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť