Parragh Gábor,
Parragh Gábor,
az országos mintapincze felügyelője, 1848–49-es honvéd. Az 50-es és 60-as évek hazafias törekvéseinek számos emlékezete fűződik az ő nevéhez; a régi idők egyik legnépszerűbb alakja volt. A híres Parragh-csárda annak idején gyűlhelye volt több híres férfiúnak és a csárda «Csiga» nevű helyisége a nemzeti fejlődés és a haladás történetében jelentőséggel bír. A 40-es években Vörösmarty, Garay, Vahot S., Megyery, Egressy G., id. Lendvay és Lisznyay K. ott vetették meg alapját a «Nemzeti kör»-öknek. P. művelt férfiú volt. Iskoláit Pápán az ev. ref. főgymnasiumban végezte s 14 évi iskolai pályája alatt mindig kitüntette magát jeles tehetségei által. A pápai magyar képzőtársulatnak egyik alapítója volt és ő szerzett Petőfinek nevelőséget, mikor ez a katonai pályáról lelépett. Tanárai az iskolai énekkar nagyjává és a nyelvésziskola rendes tanárává nevezték ki. Később kir. táblai jegyző s belügyminiszteri hivatalnok volt. A szabadságharczban mint huszár vett részt. Ő volt az első honvéd, ki az osztrákok Budapestről való kivonulása után a fővárosba belovagolt. Az 50. és 60. években, mikor már megvolt az ő híres borcsarnoka, melyről Lisznyay Kálmán Parragh-csárda cz. dithyrambot írt, lelkesedéssel buzgólkodott a nemzeti ügyek érdekében; a magyar dalcsarnoknak valóságos fentartója volt. A komló-kertnek a 60-as években ő alatta volt szép napjai az ő visszavonulásával tüntek le. Kiváló érdemei vannak a magyar borászat fejlesztése körül, különösen a balatonvidéki borok népszerűsítésén buzgólkodott. Boraival először a londoni világkiállításon keltett nagyobb feltünést. Egy időben virágzó borüzlete volt Berlinben. Halála előtt néhány évvel az országos mintapincze felügyelője lett; ép a minta-pinczében szélütés érte s a kórházba szállították, mire némiképen felépült, azonban egészségét nem nyerte vissza. Meghalt 1885. jún. 25. Budapesten.
Czikkei a Gazdasági Lapokban (1857. Utasítás a bortermesztés és kezelése körül, 1858. Bizományi borügynökségem és annak tervbe vett czélja, 1861. A magyar borok értékesitése Londonban, A szüretről, 1863. Szőlőszetünk és borászatunk érdekében, Válasz a tokaj-hegyaljai bormívelő egyesülethez, 1867. Szőlőszetünk és borászatunk érdekében); a Szőlőszeti és Borászati Közleményekben (1857. Gyakorlati módja a házi fogyasztásra szánt bor kezelésének, Vadkert és vidéke); a Falusi Gazdában (1859. A karfás szőlőmívelésről tartani való szőlőfürtök megszedéséről és eltartásáról); a Nép Ujságban (1860. Szőlőmívelési hónaptár); a Székesfejérvári Borász-Csarnokban (1863. A borkészítésről, borkezelésről); a Kertész Gazdában (1865. A magyar borok Stettinben); a Szőlőszet és Borászatban (1866. Szép napja a «Zrinyi»-nek); a Borászati Füzetekben (III. 1871. Körirata); a Borászati Lapoknak 1858-tól rendes munkatársa volt.
Munkái:
1. A szőlőmivelésről és borkezelésről. Tüzetesen a borkészítésről és borkezelésről. Szőlőbirtokosok, szőlőfelügyelők, borkezelők, borkereskedők, pinczemesterek, pinczemunkások sat. számára, kik e fontos ipar és élvezettermény által érdekelve vannak. Pest, 1860–63. Két füzet. Két tábla rajzzal. (2. kiadás: A borkészítésről és borkezelésről cz. U. ott, 1871. Egy tábla rajzzal).
2. Borászatunk bajai a közéletben és közforgalomban. Bpest, 1878. (Kivonat a Közvélemény 180. számából).
Kiadta a Szőlőszet és Borászat cz. hetilapot 1866. jan. 7-től júl 1-ig, összesen 26 számát Pesten.
Szinnyei Könyvészete.
Egyetértés 1885. 174. sz. (Nekr.).
Vasárnapi Ujság 1885. 26. sz. (Nekr.).
Kiszlingstein Könyvészete.
