1848–49. kormánybiztos, P. Simon birtokos író és roffi Borbély Borbála fia, szül. 1806-ban Káván (Pestm.); mint hazafias buzgalmú ifjú korán megjelent a közélet terén. 1832-ben más hazafiakkal együtt részt vett a hevesmegyei tisztújításon, az ott akkor uralkodó papi párt elleni küzdelmekben. 1848. jún. 2. Hevesmegye másod alispánjává s ugyanazon évben országgyűlési képviselővé, 1849. jan. 3. pedig Hevesm. első alispánjává választatott és mint alispán Batthyány miniszterelnök által megyei kormánybiztossá is kineveztetett. 1849. febr. 5. a honvédelmi bizottmány által Komárom várába küldetett kormánybiztosnak s ott kifejtett hazafias, erélyes és fáradhatatlan buzgalmú működésével úgy a helyi érdekeltség, mint a nemzeti kormány elismerését kiérdemelte. Az abszolut hatalom által kötél általi halálra ítéltetett s neve az akasztófára függesztetett. A szabadságharcz leveretése után egy ideig Tisza-Várkonyon rejtőzködött, de felimsertetvén, hogy az elfogatást kikerülje, 1850. máj. külföldre menekült s Belgrádon, Szalonikin át Konstantinápolyba, onnét tengeren Marseillebe s végre Brüsszelbe érkezett, majd Párisban és Londonban tartózkodott, végre 1855. Genfben telepedett le állandóan. Itt egy Pfeffer nevű porosszal nyomdát alapított és ebben nyomatta ki 1864-ben Horváth Mihály: 25 év Magyarország történetéből és 1865-ben Magyarország függetlenségi harczának története cz. munkáit, melyeknek példányai akkor csak rejtegetve voltak a hazába jutathatók, a hol a nemzeti szellem ébresztésére mély hatást gyakoroltak. Genfben az emigrácziónak több tagja lakott, kik közül különösen Teleki László grófot kötötte P. Miklóshoz a benső barátság, úgy hogy Teleki László gróf legfontosabb emigráczionalis iratait is nála helyezte el s végrendeletében összes vagyonát P. Miklósra hagyta. Ő azonban egyes emléktárgyakon kívül (p. Teleki Mihály díszkardja, mely P. intézkedése folytán halála után a sárospataki ref. főiskola múzeumába került) csak Telekinek az emigráczióra vonatozó, nála elhelyezett iratait tartotta meg, a melyek az emigráczió s így a haza történetére bizonyára elsőrendű kútfők gyanánt fognak szolgálni. A vagyonról ellenben Teleki László testvérei javára lemondott. A kiegyezést közvetlen megelőzött időben az akkor politikai vezérférfiak közül többen meglátogatták Pukyt Genfben, így a többek közt Lónyai Menyhért és Tisza Kálmán is. Végre 1867. januárban visszatérhetett hazájába ősi birtokára Tisza-Roffra. 1867. ápr. 30. Heves vármegye közönsége újból megválasztotta első alispánjának, mely hivataláról azonban nemsokára lemondott; a felülkerekedő ellenzéki túlcsapongásokat, bár maga is ellenzéki volt, nem helyeselvén, 1868. a Kossuth Lajos újabb levelezése czímű röpirat miatt erős polemiája volt Horváth Mihálylyal, a melyben igen határozottan tiltakozott Horváth Mihály azon eljárása ellen, hogy az általa az emigráczió történetének megírásánál leendő felhasználás végett rendelkezésére bocsátott Teleki-féle emigrácziónális iratokat Horváth Mihály a Kossuth megtámadására használta fel akkor, a midőn azokat P. már visszakövetelte és bármi más czélra való felhasználásuk ellen eleve tiltakozott (M. Ujság 1868. júl. 29., P. Napló júl. 31., Hon aug. 28., 208. sz.). P. a 70-es évek végén Roffról a hevesvármegyei fügedi, majd karácsondi birtokára költözött, hol 1887. aug. 23. meghalt; óhajtása szerint Karácsondon temettetett el, a kertjében levő öreg diófa alá. Közérdekű iratai, a Teleki László-féle emigrácziónalis iratok is, kivánsága értelmében halála után Irányi Dánielnek adattak át, a ki viszont a magyar történelmi társulatnál deponálta azokat az övéivel együtt, oly kikötéssel, hogy az azokat tartalmazó csomag csak 1914-ben lesz felbontandó.