Rózsa Bertalan (nagyegyedi),

Full text search

Rózsa Bertalan (nagyegyedi),
m. kir. honvéd altábornagy, R. Károly ügyvéd és Thalabér Vilma fia, szül. 1838. ápr. 2. Egerben (Hevesm.); hat gymnasialis osztályt végezve, 1854. márcz. 28. mint önkéntes katona a 60. gyalogezredhez fölavattatott és ott az ezredhadapród-iskolát végezve, hadapróddá neveztetett ki. Mint hadapród részt vett az 1859-ben az olaszországi hadjáratban, azonban ütközetben nem volt. 1860-ban hadnagygyá neveztetett ki, s előbb csapattiszti, majd 1862–63-ban zászlóalj-segédtiszti szolgálatot teljesített; 1864-ben főhadnagy lett és csapatszolgálatra alkalmaztatott. 1866-ban mint századparancsnok részt vett a poroszok elleni hadjáratban, nevezetesen a Nachod és Skalitz melletti ütközetekben és a königgrätzi csatában. A honvédség felállításakor 1869-ben annak állományába lépett át és egy évig a kezelőtiszti szolgálatot látta el; 1870-ben százados lett s 1875-ig mint századparancsnok működött, 1876. a 38-dik, majd később a 49. honvéd-zászlóalj parancsnokságát vette át. 1883-ban alezredessé léptetett elő s a 77. zászlóalj parancsnoka lett. 1886-ban a 20. honvéd gy. féldandár parancsnokává neveztetett ki s 1887-ben ezredes lett, 1888-ban átvette a 82. honvéd gy. dandár parancsnokságát. ott 1882-ben vezérőrnagy lett míg 1895. aug. saját kérelmére nyugdíjaztatott. Mint nyugdíjas altábornagy 1897. nov. 8. meghalt.
Czikkei a Ludovika Akadémia Közlönyében (1875. A nachow-wysokowy ütközet leírása, 1876. Az 1866. jún. 28. skalitzi ütközet itészeti leirása, 1882. Egy kisebbszerű ütközeti tervnek megállapítása, az az mely tényezők és ezeknek mikénti megbírálása és egybefoglalása által hozható ez legegyszerűbben létre).
A Ludovika Akadémia Közlönye 1899. 686. l.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť