Sarkadi Lajos,

Full text search

Sarkadi Lajos,
jogi doktor, kereskedelmi és iparkamarai titkár, Kohn Hermann mészáros és Czigler Rozália fia, szül. 1861. aug. 17. Ant-on (Biharm.); a nagyszalontai ev. ref. gymnasiumba iratkozott be, a II. osztályt Békésen járta, a többi osztályt Nagyváradon 1882-ben befejezte és a budapesti egyetem jogi fakultására iratkozott be, hol négy félévet elvégezvén, közben az önkéntesi év befejezte és a tiszti vizsga letétele után visszatért Nagyváradra. Itt 1884-ben honvédhadnagygyá kineveztetett és 1887-ben a nagyváradi akadémián absolutoriumot kapott. Időközben Kohn családi nevét Sarkadira változtatta. 1890-ben a kolozsvári egyetemen jogi doktorrá avattatott. Miután előbb a nagyváradi jogakadémián a jog- és államtudományi vizsgákat is letette, eleintén mint kir. közjegyzőjelölt, majd mint ügyvédjelölt működött s időközben tartalékos honvéd főhadnagygyá előlépett. 1890 óta kereskedelmi és iparkamarai titkár Nagyváradon, hol a kereskedelmi iskolában 1895-től mint bejáró tanár a közgazdasági ismereteket tanította. 1891–94-ben kereskedelmi miniszteri biztos volt ez intézetnél. Szerkeszti a kamara évi jelentéseit.
Politikai, társadalmi és közgazdasági czikkeket és költeményeket írt a nagyváradi hirlapokba s a Nagyvárad belmunkatársa volt a 80-as években; a 90-es években a nagyváradi Szabadságba is írt költeményeket és színházi tudósításokat. Czikkei a M. Kereskedelmi Múzeumban (VI. 24. A hiteltörvénykezés reformja); a Magyarország Vármegyéi és Városai, Biharvármegye cz. monographiában (A bányászat, ipar és kereskedelem).
Munkái:
1. Első hajtás. Költemények. Nagyvárad, 1886. (Ism. a nagyváradi Szabadság 134. sz.).
2. Bihar vármegye és Nagyvárad város közgazdasági viszonyait feltüntető Jelentés 1891–1905. évekről. U. ott, 15 füzet.
3. Nagyvárad város állatvásárainak az árú és terményvásárral kapcsolatban a «Kommendáns» réten való elhelyezése. U. ott...
4. Biharvármegye anyag, cement, aszfalt és kőiparának 1890. állapotáról. U. ott,...
Ezeken kívül a kereskedelmi és vámszövetségre vonatkozó Emlékiratok.
Szerkesztette és kiadta a Nagyváradi Hirlapot 1893. decz. 24-től, mely 1894-ben megszűnt a 73. számmal. Pénzes hajdu czímű 3 felv. népszínművét 1890. jún. 25. adták elő Nagyváradon (ism. a Nagyváradi Hirlap 1890. 122. sz.).
Schack Béla, Kereskedelmi iskoláink és tanáraik. Budapest, 1896. 61. l.
Századunk névváltoztatásai 196. l.
A m. n. múzeumi könyvtár példányáról és önéletrajzi adatok.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť