Simonyi Imre (magyar-igari),
Simonyi Imre (magyar-igari),
orvosdoktor, S. István gyógyszerész és Mega Jäger Annának fia, szül. 1819-ben Szatmár-Németiben; tanulmányait a debreczeni ev. ref. főiskolában bevégezvén, az orvostudományokat Bécsben, majd Pesten hallgatta. 1846-ban orvosdoktorrá avatták a pesti egyetemen, hol a jogi tanfolyamot is elvégezte. Mint jurátus Kossuth Lajos ügyvédi irodájában volt patvarista. 1847-ben Kunhegyesre ment és ott folytatott orvosi gyakorlatot. A szabadságharczban mint nemzetőri főorvos vett részt és annak megszüntével folytatta orvosi gyakorlatát. Háza a menekülteknek biztos helye volt; Vukovich Sebő, Bónis Samu az ő közbenjárására menekültek ki külföldre; Illésy Györgyöt szintén ő mentette meg egy alkalommal a zsandároktól. Sokat zaklatták a Bach-korszakban. Az ötvenes években, mint hirlapíró, folytonos összeköttetésben volt a fővárosi írói körökkel; Pákh Alberttel, annak haláláig, szoros baráti viszonyban élt. Meghalt 1864-ben Kunhegyesen.
Állandó munkatársa volt a Vasárnapi Ujságnak s Politikai Ujdonságoknak; több czikket írt a Pesti Naplóba és a Bolond Miskába.
Munkája: A rokon- és ellenszenvről és ezeknek a betegségekre, s orvoslásra lehető befolyásukról. Orvosdoktorrá iktatása ünnepélyére. Pest, 1846.
Szinnyei Könyvészete és fiának Simonyi Eleknek szives közlése.
