Takács Terezia (dukai)
Takács Terezia (dukai)
költőnő, Horváth Dávidné Felső-Pátyon (Vasm.), szülei tilalma ellenére titkon tanult meg verseket írni; a költészetre Ányos Pál költeményei serkentették. Édes anyja ugyan eltiltotta a verseléstől; ennek halála után azonban atyja, azután férje is, egy nyugalmazott kapitány, szabad tért engedtek költői hajlamainak. Híres volt ama költeménye, melyben egy vasmegyei bál után versben védte az ott megjelent hölgyeket a «Kivágott ruhák ellen» írt gúnyirattal szemben. Első jegyese 1809-ben Győr alatt esett el; írt jegyese árnyékához egy költeményt: «A mátka keserve» cz. (közli Faylné). Az akkori divatot követve verses levelezést folytatott kortársnőjével és rokonával Dukai Takács Judittal, kit vigasztalt bánatában és buzdított a költészetre; anyja halálakor így ír neki: «Felejts el bánatod, dalolj mint a fülemile, míg a szived meg nem reped.»
Munkája: Nagym. és Főt. Perlaki Somogyi Leopold szombathelyi püspök... beiktatása... inneplésének alkalmatosságával... örömversek 1806. szt. András hava 10. Szombathely.
Honművész 1833. 38. sz.
Zilahy Károly, Hölgyek Lantja. Pest, 1865.
Nagy Iván, Magyarország családai XI. 18. l.
Faylné-Hentaller Mariska, A magyar irónőkről. Bpest, 1889. 48. l.
Petrik Bibliogr.
