cipó
cipó: kerek kenyér alakú, de a kenyérnél kisebb, annak a tésztájából kiszakított, vagy tőle eltérő gabonafajtából, ill. lisztminőségből kenyér vagy kalács módjára készült sült tészta. A DNy-Dunántúl kivételével a házi kenyérkészítésnél mind a búza-, mind a rozskenyér érett tésztájából mindenütt alakítanak egy kisebb kenyeret, melynek súlya 1–2 kg körül mozog. A kenyerekkel együtt, de gyorsabban megsül, elsőként eszik. Neve a Közép-Dunántúlon a Bakonytól a Dráváig pompos, a Bodrog–Tisza–Szamos táján lepény, lepényke, másutt cipó. Kenyértésztából gyerekeknek ökölnyi, szegényeknek, koldusoknak különböző nagyságú cipót gyakran sütnek. (→ szegények etetése) A D-Dunántúl rozskenyeres vidékén és az Alföld ÉK-i peremén a rozskenyeres. ill. kukoricakenyeres körzetek érintkező övezetében ünnepi alkalomra búzalisztből 1–2 kg-os, kenyér alakú tésztát sütnek. Ez a 20. sz.-ban többnyire tejes kalácstészta, de gyakran készül még teljesen kenyér módjára, annak erjesztőanyagával. A mindennapi kenyértől a méretén kívül csak jobb minőségű alapanyagában különböző ünnepi cipó a → kenyér és → kalács differenciálódásának egyik kiindulópontja a népi táplálkozásban. A cipó a régiségben nem ’fehér kenyér’, hanem ’kis kenyér’ elsősorban. A középkor végén nála nagyobb kenyérforma is szokásos már, de nemesi udvarházakban a 16–17. sz.-ban a kenyeret elsősorban cipónak nevezett kis méretben sütötték, amelyből egy személy napi adagja többnyire két darab volt. A párhuzamosan 2–3 minőségben készített cipók a liszt korpátlanításának mértékében, esetleg a gabonafajtában különböztek egymástól. A finomabbak az urak, az egyszerűbbek a gazdasági alkalmazottak ellátására szolgáltak.
Kisbán Eszter
