gyűjtögetés
gyűjtögetés: olyan tevékenység, amelynek során az ember összegyűjti, megszerzi a léte fenntartásához szükséges természeti javakat, anélkül, hogy azok pótlásáról, további termesztéséről gondoskodna. A gyűjtögetés része a zsákmányoló gazdálkodásnak, amelybe a növényi és állati világból történő gyűjtögetésen kívül beletartozik a → halászat és a vadászat is. A gyűjtögetés alacsonyabb gazdálkodási fok a fölhasznált javakat pótolni törekvő, ezért a természet munkájába aktívan beleavatkozó, a természeti folyamatokat kedvezően befolyásolni igyekvő termelő gazdálkodásnál. A gyűjtögető életforma határai nem élesek. Olyan társadalmi alakulat nem ismeretes, amely kizárólag az állat- és növényvilágból való gyűjtögetéssel szerezte be szükségleteit, halászattal vagy vadászattal ne foglalkozott volna. A gyűjtögetés viszont erőteljesen jellemezheti bizonyos társadalmak élelmiszerszerző tevékenységét. A termelő gazdálkodásba való átmenet is fokozatos. – A 20. sz.-ban még világszerte éltek a gazdálkodásra jobbára alkalmatlan, ún. visszavonulási területeken olyan egyszerű, osztálynélküli társadalmak, amelyek anyagi javaikat túlnyomórészt gyűjtögetéssel szerezték meg (pl. a Kongó menti őserdők pigmeusai, a Ceylon szigeti veddák, az ausztráliai bennszülöttek egy része, a D-amerikai tűzföldi indiánok stb). – A gyűjtögetésnek különösen az emberiség történetének korai szakaszaiban volt igen nagy jelentősége. A hordákba tömörült embercsoportoknak általában nem volt állandó településük. Vándorlás során gyűjtötték össze táplálékukat és készítettek maguknak természetadta nyersanyagokból egyszerű eszközöket, használati tárgyakat. Később, ahol a természeti feltételek lehetővé tették, fokozatosan kialakult a növénytermesztés és az állattenyésztés, ami a táplálékmennyiség növekedését, fejlettebb társadalmi munkamegosztást és az anyagi kultúra gyarapodását vonta maga után. A fejlődés során az osztálytársadalmak különböző formáiban – az embernek a természettől való függése lazulásával párhuzamosan – a gyűjtögetés egyre inkább veszített gazdasági jelentőségéből, azonban még a legfejlettebb fokon sem tűnt el teljesen az emberiség életéből. – A magyarság történetének korai szakaszában (ugor kor) igen fontos szerepe volt a gyűjtögetésnek. A földművelés és az állattartás kifejlődésével visszaszorult, de a középkor folyamán mindvégig számba vehető összetevője volt a jobbágyság létfenntartó tevékenységének. Jelentősége akkor esett vissza ugrásszerűen, amikor Magyarország természeti viszonyai az újkorban átalakultak (az erdőterület nagyarányú csökkenése, pusztásodás, ármentesítés). Rendszeres tevékenységből alkalmivá, közösség jellegű foglalkozásból jobbára egy-egy specialista (pl. → pákász) vagy falusi szegények, ill. idősebb emberek, gyerekek foglalkozásává vált. Korlátozódott a gyűjtögetés területe, csökkent a gyűjtögetett növények száma, összeszűkült felhasználásuk lehetősége. A magyarság körében a 19–20. sz.-ban elsősorban a kevésbé fejlett, elzártabb vidékeken talált számottevő gyűjtögető tevékenységet a néprajzi kutatás (pl. Szernye mocsár, Ecsedi-láp, Keleti-Kárpátok stb.). – 1. A növényi gyűjtögetés tárgya és fölhasználása szerint igen sokfajta. Táplálkozás céljából gyűjtögetnek levélféléket, pl. sóskákat, vadsalátákat, csalánt, papsajtot, kakukkfüvet. Fogyasztják a fák rügyeit, a virágokat (→ bodza), termeseket (→ bükkmakk, tölgymakk), a vad gyümölcsöket (→ áfonya, → gesztenye, → sulyom, → vackor stb.). Elterjedt a gyökerek gyűjtögetése (→ baraboly, → édesgyökér, → tátorján) (→ még: gyökérásó). Napjainkban a városi és a falusi lakosság egyaránt fogyaszt vadon termett gombafajtákat (→ gombászás). Csemege, gyógyszer és cukorpótló a fanedv (→ nyírvíz). Ismeretes az összegyűjtött → gyanta rágásának szokása, a gyanta ragasztóanyagul is szolgál. A fakéregből őrölt liszt ínségeledel. – → Fakéregből készül bocskor, cserzőanyag, festék, padló és edény (→ kászu) is (→ még: háncsmunka). A taplógombából (→ tapló) kalapot készítenek. A gyűjtött mohát házfedésre, alomnak és a boronaház falának tömítésére használják. A gallyakat, száraz ágakat tüzelőfának gyűjtik. Tüzelőül szolgál a legelőn összegyűjtött száraz állati trágya is (→ tőzeg). A füzesekben, erdőkben szedett vesszőkből kosarakat fonnak (→ vesszőfonás). A nád fontos tetőfedő anyag. Gyékényből edényeket, használati tárgyakat szőnek és fonnak (→ gyékénymunka). Bizonyos növények festőanyagul használatosak (→ festőnövények). Széles körű a gyűjtögetett → gyógynövények alkalmazása (→ még: csabaíre). Gyűjtögetett növényeket használnak szakrális okból (pl. úrnapi körmenet virágkoszorúinak kötése) és játékszerek készítésére (pl. gyermekláncfű, pásztortáska). A gyűjtögetés határterületére esik a takarmányozás céljából történő gyűjtögetés. Ismert a fagyöngy és falevél(lomb) takarmánykiegészítő szerepe, a réti széna rendszeres kaszálása és gyűjtése már nem sorolható ide. – 2. Az állatvilágból való gyűjtögetés az utóbbi századokban a magyar parasztok körében a növényi gyűjtögetéshez viszonyítva kevésbé volt jelentős és elterjedt. Bizonyos formái határterületet alkotnak a vadászattal (pl. az eszköznélküli vadászattal). A vadméheket kifüstöléssel űzték és pusztították el, hogy lépeikhez hozzáférjenek. Ismert a készletgyűjtő állatok fészkének kifosztása (hörcsög, ürge, pele, mókus). Madaraktól tojást (→ tojásgyűjtés), tollakat → (daru), fiókákat (táplálék, játék, dísz és nevelés céljára) gyűjtögettek. Táplálékul szolgál a → csiga, a béka (→ békászás), a → teknősbéka. A → kígyó és a béka gyűjtése mágikus célt is szolgálhat. – 3. Az ásványok gyűjtögetése sorában legelterjedtebb az építőanyagok kitermelése: kavics, homok, mészkő (→ mészégető), → darázskő, terméskő. Ismert a só szabad fejtése és a sósvíz használata (→ sóvágó). A Duna, a Dráva, az Aranyos és más folyók homokjából rendszeresen aranyat mostak (→ aranymosás). Az Alföldön ipari célra szokás volt a sziksó összeseprése és a salétromfőzés. Az ásványi gyűjtögetéshez tartozik a vízszerzés is (→ még: borvíz, → lápi kút). – Irod. Maurizio, A.: Die Geschichte unserer Pflanzennahnung von den Urzeiten bis zur Gegenwart (Berlin, 1927); Rapaics Raymund: A kenyér és a táplálékot szolgáltató növényeink története (Bp., 1934); Gunda Béla: A magyar gyűjtögető és zsákmányoló gazdálkodás kutatása (Bp., 1948); Gunda Béla: Ethnographica Carpathica (Bp., 1966); Kós Károly: Mihez kezdjünk a természetben? (Bukarest, 1968); Gunda Béla: Gathering of Wild Plants among the Hungarian People (Acta Ethn., 1977).
Kósa László
