hattyúleányok, az aranyköles
hattyúleányok, az aranyköles: → tündérmese. Cselekménye: szegény ember három fia egymás után ugyanannál az ősz öreg embernél szolgál. Egy-egy véka búzát kell elvetniük rossz földbe. Csak a harmadik fiú vállalkozik rá. Aranykalászt terem. Változatokban a feladat: megőrizni az aranybúzát, aranykölest. Madár (holló, varjú, harkály) ellop egy kalászt, a legkisebb fiú utána ered. Tűznél melegedő óriást talál, aki magához veszi. Házasodni akar. Az óriás (a fiú anyja, keresztanyja, fogadott anyja) tanácsára egy tóhoz megy, ahova három hattyú (galamb) érkezik, tollruhájukat leveszik, szép leányokká válnak és fürdenek. A fiú a legkisebbik ruháját ellopja, az nem tud visszaváltozni, a felesége lesz. A legény a hattyúruhát elrejti. Lakodalmán (vagy később) a fiú anyjának segítségével a lány visszaszerzi tollruháját, hattyúvá (galambbá) változik és elrepül. A fiú üzenetet kap tőle, hogy hol találja meg (Fekete Gyász országában, Juhara városában, Kurom-Büzöm tartományban stb.). Útnak indul, természetfeletti lények (állatok királya, sánta varjú, Nap-hold-szél anyja stb.), varázseszközök – ide gyakran beékelődik a → civakodó ördögfiak (AaTh 518) mesetípus – segítségével feltalálja kedvesét (Tündér Ilonát, Tündér Erzsébetet, Tündér Rózsát stb.). AaTh 400*. „Az ember, aki elveszett feleségét keresi” (→ Árgirus), az AaTh 400 típussal rokon mese. Berze Nagy János katalógusában a „Hattyúnő”, a készülő Magyar Népmese Katalógusban „az aranyköles” címszó alatt szerepel. Thompson katalógusában a jele 400*, és mindössze litván változatairól tesz említést, ami azt mutatja, hogy nem tekintette önálló típusnak, és az ide tartozó szövegeket a rokon 400-as típusba sorolta. A hattyúleányok története epizódként szerepel még az AaTh 313 és 465/A típusokban is. Az eltűnt hattyúleányt kereső hőst a leány anyja nehéz próbáknak veti alá a 313 típusban (→ Rózsa és Ibolya). A mesetípus a világ szinte minden táján népszerű (MI: D. 361.1.), keleti népmesegyűjteményekben (Mesefolyamok óceánja, Ezeregyéj stb.), hősmondákban (Edda) is megtalálható. A hattyúleányból lett feleség, aki tollruháját visszaszerezve elrepül és otthagyja családját, mondaként is él pl. Görögországban. A burjátoknál → eredetmagyarázó monda, a hattyúk fekete lábának eredetét magyarázza (az elrepülő anya után kap kormos kezű lánya). A magyar meseanyagban a hattyúleányok típusnak csaknem negyven változata van: egyike legismertebb és legnépszerűbb meséinknek (→ még: Mirkó királyfi). – Irod. Arany László: Magyar népmesegyűjtemény (Bp., 1911); Ortutay Gyula–Katona Imre: Magyar parasztmesék (II., Bp., 1956); Bözödi György: Az eszös gyermök (Bukarest, 1958); Nagy Olga: A három táltos varjú (Kolozsvár, 1958); Dégh Linda: Kakasdi népmesék (UMNGy IX., Bp., 1960).
Nagy Ilona
