kert
kert: általában a lakóház körül található, rendszerint bekerített, zöldségfélék, gyümölcsfák, virágok ültetésére és megóvására szánt terület. A kert szó a kerül, kerít, kering igék ker- alapszavából származik, a régi magyar nyelvben és néhány mai nyelvjárásban ’kerítés’-t is jelent. Feltehető, hogy a „bekerített hely”-re, valamint a hasonló rendeltetésű, de kerítetlen területre vonatkozó jelentése jelentésátvitellel alakult ki. – A kert szó régebbi magyar jövevényszóként megvan az osszét és más azzal szomszédos kaukázusi nyelvekben is. Ezért valószínű, hogy régebbi vagy egyidős azzal az időszakkal, amikor a vándorló magyarok ezekkel a népekkel szorosabban érintkeztek. Okleveles adatok alapján a mo.-i falvakban először a 13–14. sz. fordulójától mutathatók ki vetemények termesztésére kijelölt területek, amelyek már ekkor a 19–20. sz.-ban ismert helyeket foglaltak el a településszerkezetben. – Leginkább a lakóház mellett (mögött) a telek folytatásában húzódtak vagy a település szélén, ill. a határ egy vagy több pontján csoportosan helyezkedtek el. Ezekben főleg káposztát, répát és más zöldségfajtákat, különleges művelést, gondosabb talajelőkészítést, ápolást igénylő növényeket termesztettek. Az ugaron legelő állatok ellen óvni és valamiképpen bekeríteni kellett őket. Különösen szívesen fogták kerti művelésbe a legelő állatoktól elhagyott, dúsan trágyázott állásokat (→ telek, → trágyázás). Hasonlóan keletkeztek a → virágoskert, a szőlős-, gyümölcsös-, irtás-, kenderes-, vad-, komlós-, füves-, dinnyés-, sáfrányos stb. kertek is. (→ még: gyümölcstermesztés, → haszonföld, → zöldségtermesztés) – Mezei kertnek nevezték a 16–18. sz.-ban a → Háromváros határában azokat a határ távoli pontján fekvő területeket, amelyeket a nyomásrendszeren kívül műveltek. Újabb alakulásúak a települések sajátosságaival összefüggő: → szálláskert, istállós-, pajtás-, csűrös-, → szérűskert, borjúkertek, amelyek nem növénykultúrákat, hanem állatok tartózkodási helyét, ill. gazdálkodási színteret jelentenek. – A kert szó széles jelentéskörét mutatják a régi nyelvben és a recens kultúrában előforduló lator-, méhes-, mezei-, paradicsom-, útvesztő- (labirintus), templom-, temető- stb. kert. Ide tartozik a belterjes kultúrákkal foglalkozó gazdálkodási ág, a kertészet megnevezése is. – Irod. Takáts Sándor: Rajzok a török világból (III., Bp., 1917); Rapaics Raymund: Magyar kertek (Bp., 1940); Belényessy Márta: A földművelés Magyarországon a XIV. században (Századok, 1956); Cselőtei László–Csider László–Buday László: Kertészet (Bp., 1967).
Szolnok 1617-ben. A települést kertek veszik körül
Kósa László
