rekesz
rekesz: földből, kőből, összeácsolt gerendázatból vagy vesszőfonadékból épített halmegállító akadály, amelyet azzal a céllal állítanak a hal útjába, hogy a) meghatározott irányba tereljék (→ cége, → gereggye) vagy b) egy zárt medencében visszatartsák. A cége típusú rekesztéket mindig forgókészülékkel látják el, a halakat zárt medencében visszatartó rekesznek viszont nem szükségszerű tartozéka a fogókészülék. A fogókészülék nélküli rekeszt a nagyobb folyókból kiszakadó fokokon (’ér, csatorna’) építették, hogy az áradással e vízfolyásokon az árterületre jutott halakat visszatartsák, s a következő áradásig halászhassák a tavakat, vízállásokat. A rekeszt tehát az áradástól vagy apadástól függően nyitották és zárták. Mivel a fokoknak a vízgazdálkodásban játszott ilyen szerepe az ármentesítés után megszűnt, a fogókészülék nélküli rekeszről viszonylag kevés néprajzi adattal rendelkezünk. A lecsapolások után az áradás-apadás árterületi vízmozgását kihasználó, részben vesszőfonatú, részben háló rekeszek (a Csallóközben, a Szigetközben, a Sárközben s a mo.-i Duna déli szakaszán) valamilyen fogókészülékbe (→ vejsze, → varsa) terelik a halakat; azokat, amelyek az árterület tavaiban visszamaradnak, egyszeri → kerítőhálós halászattal fogják ki. A rekeszek ismeretében tudjuk értelmezni az Árpád-kor feltűnően nagyszámú (3000–4000-re becsült), halastóra (piscina) vonatkozó vízrajzi adatát. A piscina-adatok egy részét, ha -taua utótagú magyar földrajzi névvel együtt fordul elő, Herman Ottó – tévesen – tanara korrigálta, s halászó → tanyának értelmezte. Pedig a többnyire folyók mellett fekvő halastavak ki- és bejárati ágairól, máskor rekeszeiről (clausura) is megemlékeznek az adománylevelek, a halászó szolgák kötelességévé tévén a rekesztést. A 16–17. sz.-i urbáriumokból és földesúri utasításokból, a 18–19. sz.-i peres iratokból és bérleti szerződésekből is egyértelműen következtethetünk az ilyen típusú halmegállító rekeszek kivételes jelentőségére. A magyar rekesz (csakúgy, mint a cége) alapelve az ugor korig visszavezethető lehet. Az obiugor népek a neolitikum óta használnak különböző rekeszt; a magyar fal ’Wand’ eredeti finnugor jelentése ’halmegállító rekeszték’. – Irod. Csalog József. A tolna-megyei Sárköz népi halászata (Népr. Ért., 1940); Belényesy Márta: A halászat a XIV. században (Ethn., 1953); Andrásfalvy Bertalan: Névtudományi előadások (Bp., 1970); Szilágyi Miklós: A rekesz – Az áradások jelentősége a tiszai halászatban (Népi Kultúra – Népi Társadalom, 1977).
Szilágyi Miklós
