tárogató
tárogató: 1. Az oboa keleti (arab, török stb.) változata; ilyen a kuruc tárogató vagy töröksíp. – 2. Klarinétféle, konikus csövű gyári hangszer; ez az, amit ma tárogató néven a magyar parasztok kezében is megtalálunk. – 1. A töröksip-tárogatónak Mo.-on kb. tucatnyi múzeumi példányát ismerjük. Ezt a hangszert – nemzetközibb néven: zurna – Bartók látta és leírta a Biszkra-vidéki araboknál, ma is kedvelik és széles körben használják a Balkánon és a törököknél. Apor Péter Methamorphosisa szerint a 17. és 18. sz. fordulója táján erdélyi magyar főurak is dobbal kísért töröksíp hangjára szeretnek táncolni (ahogy ma is használják a Balkánon). Hajdani népszerűsége alapján feltételezhető, hogy sokféle változata volt Mo.-on, régebbi hazai nyelvsípfajtákkal is keveredett. Nagyságban és nagyjábóli külső formában a töröksíphoz hasonló, bár egyszerű (klarinét-) nyelvű népi változat a Sebestyén Gyula által Zala megyében gyűjtött regössíp: lopótöktestű → tollsíp-fúvókájú hangszer. Herman Ottó is említ a Dunántúlon „dudaszavú, hangzó öble szerint pedig a sáritökhöz kötött hangszer”-t. – 2. A mai tárogatót 1894–96-ban a bp.-i Schunda hangszergyáros készítette el, ezért a kuruc tárogatótól való megkülönböztetésül Schunda-nak is szoktuk nevezni. A tárogató név és a vele kapcsolatban felújított kuruc emlékek hamarosan országszerte népszerűvé tették ezt az új hangszert. A falusiak is megkedvelték, s ma már népi hangszerként is számon tartjuk nemcsak a magyaroknál, hanem a románoknál és részben a délszlávoknál is. A Schunda-tárogató kuruckori elődjétől konikus furatát és lyuggatott tölcsérét örökölte. – Irod. Sárosi Bálint: Die Volksmusikinstrumente Ungarns (Leipzig, 1967).
Sárosi Bálint
