úszás
úszás: A magyar parasztok, „vízenjáró” halászok, hajósok általában nem jó úszók; többségük nem is tudott úszni. Elterjedt úszásmód a „kutyaúszás”: az úszó nem szabályos, egyenletes mozdulatokkal, hanem kézzel-lábbal csapkodva tartja magát a felszínen. Az úszni nem tudók → tutajnak, úszó-nádnak nevezett nádkötegre, gyékény, káka csomóra fekszenek és kézzel-lábbal csapkodva hajtják magukat előre (Tisza-mellék, Székelyföld). Az Alföldön nagy tököt, felfújt hólyagot (→ tömlő), cserépfazekat, kis hordót, deszkát vesznek igénybe az úszáshoz. Biharban úgy kötnek maguk elé egy kötényt, hogy levegő maradjon benne és háton úsznak vele. A nagyobb folyókat ló farkába kapaszkodva szokták átúszni (pl. szigetközi, sárközi pásztorok). – Irod. Viehzucht und Hirtenleben in Ostmitteleuropa (Ethnographische Studien, szerk. Földes László. Bp., 1961).
Paládi-Kovács Attila
