ERDŐD.

Full text search

ERDŐD. Elegyes oláh mező Város Szatmár Vármegyében, földes Ura Gróf Károlyi Uraság, lakosai ó hitűek, fekszik Szatmártól egy, és 1/4. mértföldnyire, Nagy Károlytól pedig két mértföldnyire, erdős helyek körűl, mellytöl nevezetét vette vala, hajdan Drágfi híres Nemzetségnek birtokában vala, és nevezetes ostromlást szenyvedett, míg az ellenség által egészszen le nem rontattatott erősségje. Itten szűletetett Bakacs Tamás, vólt Esztergomi Érsek, a’ ki kis LAJOS Királyt megkoronázta, és az Ozmanok ellen való hadakozásra húsz ezer arany segedelem pénzt 594adott vala, hideg teteme Esztergomban temettetett el, határjában nevezetes huták vagynak, szántó földgyei három nyomásbéliek, mellyek, ha trágyáztatnak, szép rozsot, kétszerest, és tiszta búzát is teremnek, réttyeit a’ vizek nem járják, ’s nagy része jó szénát terem, két piatzozásai három mértföldnyire vagynak, Nagy Károlyban, és Szatmáron, a’ Nagy Bányai piatzok tovább esik, a’ hová mindazáltal jó időben könnyű úttyok van, és magában e’ mező Városban is két Országos vásár esik esztendőnként, legelője elegendő, itatója alkalmatos, fájok tűzre, és épűletre ingyen, szőlő hegyei nagyok, ’s jó borokat teremnek, mint hogy külföldiek is tartanak ottan szőlőket, jó módgyok kézi munkával is a’ pénz keresetre, két száraz malmok helyben, harmadik az Uraságé, vízi malmok pedig egy mértföldnyire van, első Osztálybéli.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť