NIZSÍDER TAVA.

Full text search

NIZSÍDER TAVA. v. Fertő. (de ez nem is szép, nem is jó nevezet, mnthogy a’ Magyaroknál a’ Fertő, sűrű sáros posványságot tesz; és így e’ nagy tónak nevezetűl épen nem illik) Neusiedler See. Fekszik Mozson, és Sopron Vármegye között, fekvését lásd a’ Magyar földképeken. Hoszsza négy, szélessége pedig két mértföldnyire is el terjed; földes Ura G. Szécsényi Uraság; a’ kitől szokták a’ halászok ki árendálni a’ halászatot. Az előtt e’ Tó, Bél Mátyásnak véllekedése szerént kisebb vala; mellyet onnan is világosít, mivel H. Eszterházy Uraságnak levél tárjából ki nyervén, elől számlállya mind azokat a’ Helységeket, mellyeket e’ Tó el temetett vala. Bé fagyván jol e’ tó 1677dik, és 1735dik esztendőben, meg mérettetett a’ jégen, ’s Rusztól, Ilmiczig 3830 ölet tett, a’ mint a’ Ruszti kapun olvasható: 1776dikban pedig 3338 ölet: ellenben 1736dikban el annyira meg apadott, hogy négy ember Ilmitzig által lábolta, 682’s mintegy köldökig ért vala. Halai számosak, és külömbfélék, szélein pedig a’ nádas helyeken, a’ hanság körűl, elég sok repülő vadakat nevel. Nevezetes itten az a’ jeles töltés, és Ország út, melly Eszterházától Moson Vármegyébe vezet: és mind az útazóknak, mind pedig a’ kereskedőknek, és e’ két szomszéd Vármegyéknek is jeles hasznot szolgáltat.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť