Ambrosius
Ambrosius, egyházatya, a praefectus praetorio Galliarum fia, Trierben 340 körül született, atyjának korai halála után Rómában nyerte kiképeztetését és sikereket aratott mint ügyvéd; mint Liguria és Aemilia kormányzója, catechumenus létére, a néptől Milano püspökévé választatott (374). Ilyen minőségben az arianismus és a pogányság ellen küzdött, a világi hatalom ellenében az egyház önállóságát képviselte és egyénisége és ékesszólása által rendkívüli hatást gyakorolt. 397-ben, április 4-én halt meg. Inkább practikus moralista s a görög eszmék ékesszóló, népszerüsítő közvetítője, mint önálló gondolkozó. Főforrásai Clemens, Irogenes, Didymus és Basilius; az alexandriai Philónak allegorikus s typologikus felfogási módját nyugaton ő honosította meg. Munkái majd mind homiliákból erednek; részint mystikus elmélkedések a teremtésről, a patriarchákról, stb. vagy a szentirás egyes részeinek magyarázatai; részint az arianusok és novatianusok ellen irányzott dogmatikus értekezések; részint ethikai tanulmányok; legkiválóbb de officis ministorium l. III, s több a szűzességet és világkerülést dicsőítő irat; végre fontos alkalmi beszédek és levelek. Hymnusai alapították meg nyugaton az egyházi közéneket. Kétségesek: Collatio legum Mosaicarum et Romanarum és az úgynevezett Hegesippus, Josephus Antiquitates-einek kivonata. Az úgyn. Ambrosiaster 375 körül egy római presbytertől irt Pál leveleihez való kommentár. – Irodalom: Opera edd. ord. s Bened. Paris. 1886–90. 2. k. (Migne, Patrol. lat. 14–17), Ballerini, Mediol. 1875–90. 6 k., Schenkel, Vinidob.1896 (Corp. script. eccl. lat. XXXII). De officis ed. Krabinger, Tüb. 1857. Collatio legum ed. Th. Mommsen, collectio librorum iuris anteiustiniani III. 1890. Böhringer, die Kirche Christi2 X. Stuttg. 1877. Bauanrd, Histoire de s. A., Paris 1871. Förster, A. Bisch. v. Mailand, Halle 1884. Biraghi, Inni sinceri e carni di s. Az 1862. Kellner, der h. A. als Erklärer des Alten Testaments, 1893. Thamin, S. A. et la morale chrétienne au IV. sičcle, Paris 1895. B. F.
