Arrianus

Full text search

Arrianus, Αρριανος, Flavius, született Nicomedia városában Bithyniában. Már atyja is római polgári joggal bírt. Ifjú korában Epictetus tanítványa volt, de csakhamar Rómába került, a hol Hadrianus császár kegyét szerfelett megnyerte, 130-ban consul suffectus lett és 131–137-ig Cappadociában volt helytartó, legatus Augusti pro praetore. Midőn ezen állásától megvált, valószínüleg még Hadrianus halála előtt, Athenaebe költözködött, a hol 147-ben archon eponymus volt. C. I. A. 3, 116. Itt halt meg 180 előtt. – Első műve a περιπλους Ευξεινου Ποντου, a melyet 130/1-ben írt mint jelentést Hadrianus császárhoz. Ehhez az irathoz mellé került rokon tartalmánál fogva a πεπιπλους της ερυϑρας ϑαλαττης, a mely azonban bizonyosan nem A. műve. V. ö. Dillmann, Monatsb. d. Berl. Ak. 1879.413 kv. l. Szintén a császárhoz intézett tudósítás a τεχνη τακτικη, melyet 136-ban írt. Javarészben átdolgozása ez Aelianus hasonló czímű művének, a melyet ez viszont Asclepiodotus munkájából merített. V. ö. R. Förster, Hermes 12, 426 kv. l. Máskép Köchly, De libris tacticis qui Arriani et Aeliani feruntur. Turici 1851. Valószínű, hogy ezen korból való s szintén tudósítás féle Αλανικη cz. írata, a melyben az alánok betörése ellen tett intézkedésekről beszél. Ebből csak egy fejezet maradt meg, εχταξις των Αλανων. – Athenaei tartózkodásának, mely különösen is új korszakot alkotott életében, valószínűleg első gyümölcse a Κυνηγετιχος, pótlásképen Xenophon hasonló czímű vadászati művéhez. Ezután azonban már magasabb czélt tűzött ki magának, t. i., hogy megírja szülőföldjének, Bithyniának a történetét. Komoly stilisztikai tanulmányokba fogott tehát, különösen Herodotust és Thucydidest tanulmányozván. Herodotus hatására vall, Ινδικη ξυγγραϕη cz. műve, mely ión nyelvjárásban van írva, függelékül Alexander történetéhez. Legfő mintaképe azonban mindig Xenophon volt, s nemcsak épen irodalmi, hanem politikai, sőt magánélete szempontjából is. Innen az elnevezése is νεος Ξενοϕων. Suidas; Phoitus cod. 58. p. 17. 6, 15. V. ö. a saját nyilatozatát Arrian Cyneg. 1, 4. Xen. hatása leginkább mutatkozik legfontosabb művén. Ez az Αναβασις Αλεξανδρου, 7 könyvben, melynek czíme s felosztása Xen. utazása. A munka igen értékes, megbízható forrásokra támaszkodik s kétségtelenűl a legjobb Alexander-történet az ó-korból. Elvesztek s csak csekély töredékek maradtak reánk a következő történeti munkáiból: τα μει’ ’Αλεξανδρον 10 könyvben; Βιϑυμιακα 8 könyvben; Παρϑικα 17 könyvben. Csekély töredékeket belőlük Plotius tartott fenn. Nyomtalanúl elveszett Timoleon, Dion s Tiliborus rablónak az életrajza. – Nevezetes bölcsészeti munkái Διατριβαι Επικτητου 8 könyvben, a melyből 4 ránk maradt s Εγχειριδιον Επικτητου, a mely Simplicus commentárjával együtt megmaradt. Említi még Photius cod. 58. egy más művét Ομιλιαι Επικτητου 12 könyvben, de ezen adat nem megbízható. – Irodalom: Összes műveinek kiadása critikai apparatussal Dübner s’ C. Müllertől Páris 1846. Hercher-Eberhard: Arriani scripta minora (Teubner). Magyarázattal Sintenis (Weidmann), Abicht (Teubner). c. Müller, geogr. Graec. min. I. 306 kv. Alfr. Schöne, De rerum Alexandri magni scrint etc. (Lips. 1870.) Fränkel, Di Quellen der Alexander-Hsitoriker (Bresl. 1883). SZ. M.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť