Athenaeum

Full text search

Athenaeum, általában minden, Athene istennő tiszteletére szentelt hely vagy templom, Rómában tudományos intézet (ludus ingenuarum artium Aur. vict. Caes. 14, 3), melyet Hadrianus császár hosszú keleti utazásából visszatérve (Kr. u. 133–136) az Athenaeben levő tudományos intézet mintájára építtetett s nagy fénynyel berendeztetett. Rómában ez ideig a nevelésre és oktatásra az államnak nagyon csekély vagy épen semmi befolyása nem volt, mindenkinek szabadságában állott azzal és úgy neveltetni gyermekeit, a kivel és a hogyan akarta. Hadrianusé az érdem, hogy a nevelés és oktatás kezd az állam felügyelete alá jutni, a mennyiben nyilvános iskolákat, gymnasiumokat állított s azokba önköltségen tanítókat nevezett ki; azzal pedig, hogy az Athenaeumot alapította, rendszeresítette a felsőbb kiképeztetést, mert a mellett, hogy költők és tudósok tartottak benne felolvasásokat, a legelőkelőbb tanítók vezetése mellett elsajátíthatta bárki a grammatikát, philosophiát, a jogot, a költészet és szónoklás ügyességét is. Hogy Róma melyik helyén volt ezen intézet, abban nem értenek egyet a tudósok; némelyek azt állítják, hogy a Forum közelében az Aventinus alján volt, mások, mint Gilbert Top. III. 337. 340, hogy a Capitoliumon. SZ. GY.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť