Didymus
Didymus, Διδυμος, a legnevezetesebb görög grammatikusok egyike Alexandriából, a Kr. u. 1-ső században. Jelentősége abban állott, hogy számos műben összefoglalta másoknak munkálatait és hogy a görög grammatikai tudományosságot átplántálta a római világbirodalom központjába. Bámulatos szorgalommal (mely miatt χαλχενερος-nak, «érczgyomrunak» neveztetett), de csekély itélőképességgel és kétes megbizhatósággal töméntelen munkát irt, állítólag többet 3500-nál. (Suidas, Athen. 139. C. Seneca, ep. 88, 37), úgy, hogy végre saját műveit nem ismerve βιβλιολαϑας-nak (könyvfeledőnek) gunyoltatott. Műveinek nagyobb részét ma már elveszett commentariusok képezték majdnem az összes görög költőkhöz, kiknek ránk maradt scholionjai nagy részt az ő munkásságára vezetnek vissza, mely ismét abból a tekintetből bir nagy értékkel ránk nézve, hogy úgyszólva csakis belőle nyerünk közelebbi tájékozást az alexandriai tudósoknak, különösen Aristarchusnak munkásságáról. A későbbiek által bőven felhasznált, de szintén már nem létező lexicographiai gyűjteményei nemcsak a költőkre, hanem a történésekre és szónokokra is vonatkoztak (λεξεις τραγιχαι, λ. χωμιχαι, λ. ’λπποχραους). Ezeken kívül irt nyelvészeti (pl. περι ορϑογραϕιας, περι λυριχυν ποιητων) műveket, valamint egyéb tartalmú iratokat, minők: περι παροιμιων a közmondásokról, ξενη ιστορια, csoda dolgokról, περι ταν αξονων των Σολωνος αντιγραϕη προς ’Ασχληπιαδην Solon törvényeiről és egy vitairat Cicero de republicája ellen. Vegyes tartalmu volt a Συμποσιαχα n. Συμμιχτα, melyekben irodalmi dolgok is tárgyalhattak. Mindezen művekből csak töredékek maradtak ránk, összegyüjtve Schmidttől, Didymi Chalcenteri fragm. Lipsiae, 1854. V. össze Ludwich, Aristarchs homerische Textritik nach den Fragmenten des Didymus, Leipzig, 1885. P. V.
