Paradoxon
Paradoxon, παραδοξον alatt a stoikus bölcsészetben az olyan tételt értjük, mely sajátságos fogalmazása által első tekintetre feltünőnek, meglepőnek, sőt a józan észszel ellenkezőnek látszik, mélyebb vizsgálódás által azonban igaznak és megokoltnak bizonyul. Cicero παραδοξα czímű – latinul admirabiliának (fin. 4, 27) vagy mirabiliának (acad. 2, 44. Sen. ep. 81. Quint. 9, 2, 23) nevezi – kisebb iratában a stoikus bölcsészet 6 jeles mondását inkább a rhetorika, mint a bölcsészet szempontjából tárgyalja. – Az alexandriai korszak óta παραδοξα alatt a természetrajz és a történelem köréből vett érdekes események összeállítását értjük. Nevezetesebb paradoxographusok: Callimachus, Antigonus, Archelaus, Aristocles, Nymphodorus, Apollonius, Phlegon, Isigonus, Adamantius. Némelyek Aristotelesnek tulajdonítanak egy περι ϑαυμασιων αχουσατων czímű könyvet. E nembe sorolandó Hecataeus könyve a Hyperboreusokról, valamint Iambulus könyve az indiai tenger egy mesebeli szigetéről. V. ö. Westermann, Paradox. Griec. (1839). Rose. Anecd. gr. (1864). Rohden, de mundi miraculis 1875. SCH. S.
