Silii
Silii, plebejus nemzetség. – 1. T. Sil., Caesar galliai seregében szolgált és Kr. e. 56-ban a venetusok fogságába esett. Caes. b. g. 3, 7 sk. – 2. P. Sil. Nerva, Bithyniában Kr. e. 51-ben propraetor. Cicero gyakran említi (fam. 13, 47. 61–65). A 44. évben nagy örökség birtokába jutott. U. o. 7, 21. – 3. A. Sil., Cicero és Atticus barátja. Cic. Att. 12, 22. 29. 31. – 4. P. Sil. Nerva, Kr. e. 20-ban consul, 16-ban legyőzte az alpesekben (déli Rhaetiában) lakó Camuni és Vennonenses törzseket nemkülönben Noricum és Pannonia nehány törzsét és végül Hispania helytartójává lett. Vell. Pat. 2, 90. Dio Cass. 54, 7. 20. – 5. Fogadott fia A. Licinus Nerva Silianus Kr. után 7-ben a consulságot viselte. Vell. Pat. 2, 116. Dio Cass. 55, 30. – 6. C. Sil., Kr. u. 13-ban consul, azután Germaniában vezényelt 20-ig; elnyomott egy hadosztályában kitört mozgalmat, részt vett Germanicus hadjárataiban, miközben különösen a chattusokkal mérte össze fegyvereit. Tac. ann. 1, 31. 2, 6 sk. 25. 4, 18. A 21. évben lecsöndesítette a gallusok és belgák felkelését Sacrovir és Florus alatt. Tac. ann. 3, 42 sk. 45 sk. 4, 18. Kifogástalan magatartásra és érdemei daczára azzal vonta magára Tiberius gyanakvó ellenszenvét, hogy Germanicus bizalmi köréhez tartozott. Midőn 24-ben sikkasztás ürügye alatt vád alá helyezték, öngyilkos lett. Tac. ann. 4, 18 skk. – 7. C. Sil., az előbbinek fia, a kit Messalina császárné abbeli igéretével, hogy megosztja vele a trónt, rábirt arra, hogy vele viszonyba lépjen. Midőn Claudius császár e botrányról értesült, mind a kettőt halálra ítélte Kr. u. 48-ban. Suet. Claud. 26, 29. Tac. ann. 11, 12. 26 skk. 13, 19. Dio Cass. 60, 31. M. L.
8. (Titus Catius) Silius Italicus (Kr. u. 25–101), előkelő családból származott. Ifjúkorát a közéletnek szentelte; 68-ban consul, azután Asia tartomány proconsula volt; Vitelliushoz baráti viszony csatolta. Tac. hist. 3, 65. Később visszavonult jószágaira és nagyúri kényelemben irodalmi tevékenységnek szentelte idejét. Panica czímmel 17 énekben epost írt a 2-ik pún háborúról. Nagy bámulója volt Vergiliusnak, de az Aeneisből átvett csodás machinatio rosszul illik a történetileg minden részletében ismeretes tárgyához. Kortársai mindazonáltal szivesen olvasták nagy gonddal készült művét, később azonban sokáig teljes feledésbe merült. Nevezetesebb kiadói: Heinsius (1600), Drakenborch (1717), Ernesti (1797), Ruperti (1795–98), Bauer (2 köt. 18929. Ijfúkori művének tartják az úgynevezett Pinarus Thebanust, az Iliasnak egy verses kivonatát. P. I.
