Tenes, Tennes
Tenes, Tennes, Τενης, Τεννης, a tenedusi Apollónak a mellékalakja, a mythus szerint Cycnusnak, Colonae királyának fia Troasban. Némelykor úgy is szerepel mint Apollónak fia, mely esetben Cycnusnak mostoha-fia; anyja Proclea. Midőn később Cycnus második házasságot köt és T. mostohaanyja Philonome (Polyboea?) lesz, ugyanazon helyzet következik be, mint Hippolytusnál és a bibliai Józsefnél. Cycnus első fölhevülésében elhiszi, hogy T. bűnös és testvérével Hemitheával (Leucothea, Amphithea) egyetemben egy szekrénybe zárja, melyet a tengerbe dobat. De a szekrény szerencsésen megállapodik Tenedus (Leucophrys) szigetén, a hol T.-t királyukká teszik meg az emberek. Nemsokára megérkezik a szigetre Cycnus is, a ki neje gonoszságának tudatára ébredt, büntetésül vérét vette, azután pedig bűnbánóan keresi fel gyermekeit. De örömük nem tart sokáig, mert a Troja felé igyekvő görögök kikötnek Tenedusban, a dühös Achilleus fegyvere anyja jóslata ellenére csakhamar egymás mellé teríti az apát és fiút, Hemithea pedig csak úgy menekül meg, hogy a föld elnyeli. Diod. 5, 83. Paus. 10, 14, 2. Schol. (Tzetzes) Lycophron, 232. T.-t, mivel derék és jó uralkodó volt, a tenedusiak tovább is tisztelték, mint törzsökös hősnek heroumot állítottak neki, melyben sem az Achilleus nevét nem volt szabad kiejteni, sem pedig fuvolán nem volt szabad játszani, lévén az egy Molpus nevű fuvolás, a ki hamis tanuságot tett a mostohaanya kedvéért T. és testvére ellen (innen közmondásképen Τενεδιος αυλητης = hamis tanu, Stephanus Byzantinus Τεν. 615, 19). T. sorsa úgy az ókori irodalomban mint a művészetben nyomot hagyott. Az irodalomban egy tragoediát írtak róla, melynek szerzője Critias, mások szerint Euripides (Trag. Graec. fragm. pag. 578). Alighanem ennek a darabnak hatása alatt alakította ki T.-t a képzőművészet, melynek megmaradt emlékei közül részletesebb tudomásunk van egy pirosalakos vázaképről (Mus. Borb. 2, 30, 4). Volt azonkívül egy szép márványszobra is, melynek szépsége magára vonta Verres figyelmét, a ki aztán Romába hozta magával. Cic. Verr. 2, 1, 19. Az ujabb mythusmagyarázat T. és Hemithea alakjában a tenedusi Apollo- és Leucothea-cultusnak kibővítését és továbbfejlesztését látja. V. ö. Gruppe, Griech. Mythol. p. 304. Wilamowitz-Möllendorff, An. Eurip. 161. 166. Welcker, Gr. Trag. 2, 499. Panofka, Arch. Zeit. 2, 1844. Jahn (u. o. Panofka, Arch. Zeit. 2, 1844. Jahn (u. o. 1850) és Ruhl (u. o. 1862), melyek közül a három utolsó czikk T.-nek képzőművészeti ábrázolásaira vonatkozik. L. M.
