E csoportban találjuk a kuszók rendjének legigazibb képviselőit. Vésőszerű erős, egyenes csőr; ruganyos keménytollú, ékalakú hegyes fark, melynek középső tollai legfejlettebbek; erős nagy karmu lábak; sajátságos nyelvalkotásuk, általában izmos testalkat, széles mell, de vékony nyak jellemzi őket. Egész szervezetök módosult sajátságos életmódjukhoz, s különféle szerszámokat juttat eszünkbe. Élelmöket a fatörzseken felkúszva keresik, miközben lábujjaik párosan álló elrendezése (az előre álló külső ujj hosszább, mint a belső), hegyes, görbült karmaik nagyban elősegítik a fakéregbe való kapaszkodhatásukat, kemény farkukkal kellőleg meg is támaszkodhatnak, mikor a fából valami rovarbábot, álczát kopácsolnak ki s egyben könnyíti a fölfelé kúszást, mert ruganyos tollként működik. Szárnyaik rendesek, az első evező meglehetős rövid, a 4–5-ik vagy 4–6-ik evező a leghosszabb. Reptük surrogó s kisebb ívekben hullámzó, rajzban így adható: ∩∩∩∩. Hangjuk éles, egy- vagy kéttagú szótagok ismétlése, melyet reptökben s a fákon való kúszás közben, minden följebb ugrásnál hallatnak. Sajátszerű «dorombolásuk» főleg tavaszszal hangzik a fasudarak kiálló száraz ágain. Rendesen saját maguk készítette szabályos köralakú nyilással biró faodvakban költenek, valóságos fészket nem igen építve, hanem faforgácsra, a podvás fa belére rakván egyik végükön hegyes alakú tojásaikat. Ők az erdő «tollas favágói» s javarészt bábokkal, rovarokkal, hernyókkal, hangyákkal élnek, többen magvakkal is. Egész lényök valami sietséget, bizalmatlanságot, feltünőséget árul el, a mivel szinezetök rikító, ellentétekben, élesen határolt rajzolatokban bővelkedő tarkasága is összhangban van.