A megtorlás politikája
A megtorlás politikája
Még mindig Pest volt a központ, az összebombázott, leigázott s magyarságából kiforgatott Pest, melyre már rá sem lehetett ismerni. A rombadöntött házak lassan bár, mégis épűltek; de a régi, pezsgő életből semmi sem maradt fenn. Tizenkét év alatt ez a második nagy pusztulás volt, s míg az első, az árvíz, egy napra sem akasztá meg a pezsgő életet, az invázió kihalttá tette a várost. Mert valóban invázió volt: úgy viselkedett, mintha ellenséges földön kellene rendet csinálnia. Az »összbirodalom« egysége proklamáltatott; de ebben az egységben dualisztikus forma uralkodott. A német tartományokban érvényben maradt a márciusi alkotmány, a magyar helytartóságokban s az elszakasztott provinciákban (Erdély, Temesi bánság, Horvátország) ostromállapot proklamáltatott. Haynau, a főkormányzó, diktátori hatalommal birt. Lövette, akasztotta a hadi-törvényszék elé állított kompromittáltakat, s mikor elég volt a példaadás, várfogságra itéltette a többieket, a honvédeket pedig besoroztatta s Olaszországba vagy az örökös tartományokba küldte.
Úgy látszott, minden elveszett – csak a becsület nem, s a remény. Az ó-konzervativek hitték, hogy az ostromállapot nem tart soká, s ők a helyzet uraivá lesznek. A nemzet pedig csodától várta a szabadulást. De addig, míg vagy a csoda vagy az ostromállapot vége bekövetkeznék, mégis ki kellett valamivel elégítni a szellemi táplálék után sóvárgók igényeit; mert a reform-korszak megnyilatkozása óta szépen képződött olvasó-közönség.
