Semsey Andor

Full text search

Semsey Andor
De ha minden nagy alapítványosainkat rendre veszszük is, és tekintjük az áldozatot, a mit közülök egy-egy hozott – az irántok való örök hála és tisztelet ne csorbúljon egy mákszemnyit sem, midőn ezt összehasonlításul felhozzuk! – mik voltak az ő adományaik azokhoz a százezrekhez képest, a melyekkel Semsey Andor a legutóbbi negyedszázad alatt a magyar közmívelődés ügyének, de legfőképen a természettudományi intézetek és társulatok gyűjteményeinek és könyvtárainak gyarapításához, kutatások támogatásához, utazások elősegítéséhez s igen gyakran egyedül lehetővé tételéhez, valamint tudományos dolgozatok kiadásához és a közreműködők jutalmazásához százféle alakban és alkalommal egymaga hozzájárult. És pedig nem alapítványokkal, hanem a folyó kiadások, gyakran égető szükségletek fedezésével. Azt hiszem, igen keveset csalódom, ha hozzávetőleg úgy becsülöm, hogy az az összeg, a mit Semsey Andor a felsorolt célokra – nemcsak úgy hevenyében, nekibuzdulásból, hanem okos belátással, a körülményeknek esetről-esetre való szorgos megbirálásával, céltudatos szándékkal – eddig (1900) kiadott, már jóval meghaladja az egymillió és kétszázezer koronát. S hála Istennek, még egyre szaporodik.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť