Révai terve

Full text search

Révai terve
A klasszikai iskolának legjelesebb tagja Révai Miklós, a magyar nyelvtudomány megalapítója, később pedig egy lelkes főúr, gróf Teleki László, értették meg legteljesebben Bessenyeit s vették át örökségül az ő akadémiai eszméjét, hogy a jámbor szándékot a valósulás küszöbéig vezessék. Révai a Bessenyei tervét, mely mindent felölelő széles körben, de még általánosságban mozgott, szorosabb s rendszeresebb szervezetbe foglalta. Négy osztályt tervezett a felállítandó akadémiában: nyelvtudományit, filozófiait, mathematikait és természettudományit. A jog- és történettudományi osztályok szervezése, úgy látszik, jobb időre halaszttatott volna s csak gyakorlatban tartatott fenn. Mert ekkorra már a bekövetkezett nehéz idők s háborús világ beálltával az alig föllendűlt szellemi élet követelményeire gondolni is alig lehetett. Révait azonban mégis ezek foglalták el s tervét újra és még részletesebben dolgozta át s már tagokat is hozott javaslatba, mintha a valósulás csak napok kérdése volna. A Bessenyei s Révai eszméjétől áthatva, Kulcsár István 1804-ben pályakérdést tűzött ki, jutalmak mellett, a magyar nyelv előmozdítása eszközeinek s módjainak tárgyalására. De bár a kitűzött két jutalom mellett, még egy harmadikra is érdemesnek vélt munkák érkeztek be s jutalmaztattak, egy nyiltan s nem jutalomra pályázó mű nyerte a babért: ama lelkes főúr, gróf Teleki László Buzgó esdeklései – a magyar nyelv előmozdításáról (1806.). S hogy az általa bár heroikusnak, de egyedül célra vezetőnek vallott eszköz, egy nagy tudós társaság felállítása érdekében a maga vázlatosan kifejtett tervezetének nyomatékot adjon, nem többé az eszközök keresésére, hanem az egyetlen eszköz módozatainak javaslatára, a Kulcsárénál szorosabban körvonalazott kérdést tűzött ki újabb pályázatra, melyben oly tudós társaság tervét s felállítása módját kivánta, mely nemcsak a magyar nyelvet s irodalmat gyarapítsa, hanem az összes tudományok mívelését is.
A magyar nyelvet s a tudományt magyar nyelven művelni: íme a Magyar Akadémia először ily határozottan kimondott, egy negyed század múlva a Széchenyi István alapításában megerősített – s ma is érvényes s örökre érvényben maradandó jelszava!

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť