Garay János
Garay János
A hang szónokiasságát a lírai fajú művekben s a klasszikai éposz sűlyedését mutatja Garay János költészete. Ő 1812-ben született Szegzárdon, s ifjú korában mint pécsi gimnáziumi, majd mint pesti egyetemi tanuló kedvvel olvasgatván a klasszikai iskola műveit, másfelül pedig a régi dicsőség emlékei őt is hazafias felbuzdulásra lelkesítvén, csakhamar megírta Csatár című epikai művét kilenc képben s 1834-ben ki is adta. Innen kezdve egész haláláig, 1853 november 5-ig kizárólag az irodalomnak s írói működéséből élt; több történeti színjátékot (Országh Ilona, Utolsó magyar khán, Bátori Erzsébet, stb.) írt, zsebkönyveket s egy szépirodalmi lapot (Regélő) szerkesztett. Az első magyar felelős kormány a budapesti egyetemhez a magyar irodalom tanárává kinevezé ugyan, de ez állását a bekövetkező nehéz napok súlya alatt a következő évben elvesztvén, újra csak írói keresményéből éldegélt s abból a csekély fizetésből, a melyet mint egyetemi könyvtártiszt 1850-től fogva kapott. A megfeszített munka s folytonos betegeskedése pár év alatt aláásták egészségét; s midőn férfikora delén elhalt, családja csak a nemzet részvételében bízhatott, a mely nem is késett a költő családján segíteni.
Garay János.
