Czakó Zsigmond

Full text search

Czakó Zsigmond
Czakó Zsigmond, egy dézsi vagyonos család gyermeke (született 1820 † 1847.) a Hugoéval ha nem is kongeniális, de kongruens talentomot hozott magával. Homályos vágya őt is, színészi tehetség nélkül, a színpad világába vonzotta. Elsőbben szenvedelme csalta, utóbb, családja vagyonát veszítvén, a kénytelenség tartóztatta e pályán. 1844-ben diadalt arat Kalmár és tengerész című darabjával, melyben merészsége, fantáziája, gondolatainak gazdagsága és filozofikus mélységei, a mi utóbb szertelenségbe csapott át, nyelvének fénye és dikciójának zabolátlansága megragadják a közönséget. Mint minden eddiginél fényesebb csillag ragyog az irodalom egén. Fényét még megszerzi a Végrendelet című műve a következő évben; de a csillag – hogy hasonlatom mellett maradjak – több fényt szórt el, mint mennyihez égő anyaga volt. 1846-ban Leonában, a melyben Czakó romantiko-filozofikus rendszerét mint a természet kultuszát viszi a színpadra, kiégett maga a csillag, elhamvadt a tehetség maga s a következő évben a meghasonlott lelkű költő sorsa betelt: öngyilkos kézzel véget vetett rövid életének.

Czakó Zsigmond.
Megkapó költői adományokban minden kortársát fölülmúlta, fölülmúlta a romantikus iskola eszközeinek merész kombinációjában is, de teljesen hiányzott lényéből az az objektiv momentum, a mely megóvja a költőt attól, hogy imaginált alakjainak lelki világát ne azonosítsa a magáéval; a mely képessé teszi a költőt Othello féltékenységének megdöbbentő rajzára, a nélkül, hogy őt magát a legkisebb okon hasonló szenvedelem láncaiba verné. Czakó szelleme elerjedt hőseinek szertelenségein s mikor egyensúlyát kereste Leona megírásában, nem találta meg, ott is meghasonlás és reménytelenség rezultált még a lemondásból is, hőse és a költő számára egyaránt.
Feltehetjük róla, hogy ha fejlődésébe más hatások avatkoznak más korban, nem a Hugo Viktor antithesisei, vérszaga és erkölcsi szertelenségei; maradandóbb is, gyümölcsösebb is lett volna pályafutása és sorsa vigasztalóbb. Így egyéni szimpátiával és részvéttel méltán nézzük benne a tragikus embert; művei immár csak az irodalomtörténet számára léteznek.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť