Szigligeti termékenysége

Full text search

Szigligeti termékenysége
Ő 1840 óta több mint harminc esztendőig a magyar drámairodalom törzsöke. Mellette, körülötte jöttek-mentek mások. Ki egyben, ki másban neki valamely tulajdonságához hasonlatos; némelyik erkölcsökkel, a minőknek ő nélküle volt, de életerő, tartósság, termékenység, gyakorlati használhatóság és sokoldalúság dolgában mindenkinek messze előtte járt, ő a mester. Ő a történet, a többiek az epizódok.
Sokszor mondták, hogy, ha ő nincs, a többiek közül egyik-másik tán többre vitte volna. Az ő tehetsége elfoglalta a tért s más nem terjeszkedhetett, nem fejlődhetett ki. Meglehet. De mit jelent ez? Ha nem fért el színművészetünk keretében egy ily hatalmasnál több, a helyzet, a baj oka nem ő. Ránk nézve csak úgy áll a dolog, hogy vagy ő vagy egy másik, a ki ellen ez a panasz szintén felhangzott volna. Ő rá nézve pedig úgy áll a dolog, hogy, ha el is foglalta a tért, – akár mások elül is, – de be is töltötte derekasan.
Ha képét akarjuk festeni az ő irodalmi termékenységének, íme a legjobb ez: egy álló esztendeig mindennap lehet Szigligeti-darabot játszani és egy-egy darabjára nem kerűl háromszor a sor egy évben. Ez spanyol termékenység. Mutatja egyszersmind tehetsége fő tulajdonságát, a mely képzeletének kombináló erejében rejlett. Minden történet jó volt neki s elméjében rögtön színpadi értéke és használhatósága szerint igazodott el.
Manapság a színpad mind szorosabb viszonyba látszik lépni az élettel. Társadalmi problémák feladása, politikai kérdések megmozgatása vonzzák a drámaírókat. Ez régebben ritkán fordúlt elő. Az egyén és jellem sorsa érdekelte a régibb nagy írókat és az élet bonyodalmasságai izgatták őket.
Szigligeti Ede pályájának és munkáinak tanúlsága az, hogy lelkén mint szenvedély uralkodott, hogy minden történetet, a mely megkapta figyelmét, a színpadra vigyen, ott megvalósítson. Nem moralista, nem szociologus, nem politikus, és egy bizonyos értelemben nem is költő, a mennyiben nem nyelvművész és nem jellemalkotó: ő csak színműíró, a ki fáradhatatlanul, kiapadhatatlanul viszi történeteit a deszkákra.
De mielőtt lehullana fejéről a babér, melyet itt megmozgattam, tűzzük meg újra, mert kevesen viselik a magyar nemzet kezéből nálánál méltóbban a halhatatlanság koszorúját.

 

 

Noviny Arcanum
Noviny Arcanum

Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť

Arcanum logo

Arcanum Adatbázis Kiadó, popredný poskytovateľ obsahu v Maďarsku, začal svoju činnosť 1. januára 1989. Spoločnosť sa zaoberá hromadnou digitalizáciou kultúrneho obsahu, jeho triedením do databáz a publikovaním.

O nás Kontakt Tlačové správy

Languages







Noviny Arcanum

Noviny Arcanum
Zaujíma Vás, čo o tejto téme písali noviny za posledných 250 rokov?

Zobraziť